Földrengés Marokkóban, több ezer halott, műemlékek semmisültek meg

Meghaladta a kétezret a marokkói földrengés halálos áldozatainak száma az észak-afrikai ország belügyminisztériumának szombat esti közleménye szerint. Az UNESCO Világörökség részét képező Marrákesben keletkezett károk mértéke még nem mérhető fel, de a legfrissebb jelentések szerint több középkori fal összeomlott, és egy híres mecsetet is betemettek a törmelékek.

A Marokkót megrázó földrengés halálos áldozatainak száma meghaladta a kétezer főt, miközben folyamatosan jelentenek újabb és újabb jelentős károkról Marrákes óvárosából.

Sajnos az is kiderült, hogy a marokkói földrengés többek közt a Magas-Atlasz-hegységben található Tinmal-mecsetet is lerombolta, amely a 12. századi almohád építészet egyik mestermunkája és turisták által látogatott történelmi emlék.

 

A 7,2-es magnitúdójú földrengés epicentruma az észak-afrikai ország középső részén, az Atlasz-hegységben volt, Marrakechtől délnyugatra. A főrengést alig húsz perccel később egy újabb jelentős, körülbelül 5,3-as követette az eredeti helyszíntől délnyugatra. Az Associated Press a hadsereg közleményére hivatkozva azt írta, hogy VI. Mohamed marokkói király utasította a fegyveres erőket, hogy mozgósítsák a légi és szárazföldi eszközöket, speciális kutató- és mentőcsapatokat és állítsanak fel egy sebészeti kórházat.

A rengéseket a szomszédos Algériában is érezték. 

A Guardian jelentése szerint annak ellenére, hogy a világ minden tájáról érkeztek segítségfelajánlások, a marokkói kormány hivatalosan még nem kért segítséget, ez viszont szükséges ahhoz, hogy a külföldi mentőcsapatokat is be tudják vetni, így a magyar mentőegységeket is, amelyek egyelőre itthon útra készen várakoznak.

Marokkóban még nem indult be a turisztikai főszezon - ez az ősz későbbi időszakára várható, így mindössze egyetlen nagyobb utazási iroda vezetett a környéken túrát a földrengés idején, de magyar áldozatokról nem érkeztek jelentések.

A hazai kiutaztató irodák reagálásáról a marokkói tragédia kapcsán a későbbiekben beszámolunk.

Forrás: Guardian / MTI


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.