Hét Banksy-alkotás Ukrajnában, közülük az egyik most bélyegre került

Hét, Ukrajnában felbukkant graffitiről ismerte el már korábban az arctalan street-art művész, Banksy, hogy az ő alkotása. A falfestmények többek között Kijevben, Irpin külvárosában és Borodyanka városában, tehát az orosz bombázások által leginkább sújtott helyeken tűntek fel, írja a The Art Newspaper.  

Az egyik közülük, a leghíresebb, egy Putyinra emlékeztető férfit ábrázol, akit egy fiatal fiú a padlóra küld dzsúdózás közben. Ismert tény, hogy az orosz elnök egyébként fekete öves a sportágban. Egy másik alkotáson két gyermek látható, amint egy fém tankcsapdát használ libikókaként, a harmadikon pedig egy lebombázott épület romjain kézen álló tornász.

Miután a kézen álló nő graffitije a hivatalos Instagram-oldalán is megjelent, Banksy a The Art Newspapernek megerősítette, hogy ezek valóban az ő alkotásai, valamint további négy munkát is magára vállalt.

Van köztük egy pongyolában, hajcsavarókkal ábrázolt gázmaszkot viselő nő, tűzoltó készülékkel a kezében; egy szakállas férfi, amint fürdik; és egy, amelyben egy pénisz már meglévő rajza egy páncélozott teherautón szállított nukleáris robbanófejjé alakul.

Most pedig bélyegre került Banksy-nek az az alkotása, amin az orosz elnököt cselgáncs közben győzi le egy kisfiú. A bélyeget hivatalos használatban bocsátotta ki Ukrajna, így belföldi és nemzetközi postai forgalomban is használható küldemények feladásához.

Hírek szerint a bélyeg kibocsátása után több helyen sorban álltak azok, akik mindenképp szerettek volna vásárolni a különleges bélyegből.

Forrás: The Art Newspaper / euronews.com


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.