Így alakíthatja át az európai turizmust a gyengülő font

A brexitszavazás után a font gyengülésnek indult, és amennyiben bejön az elemzők jóslata, és kitart a szigetország fizetőeszközének mélyrepülése, úgy az európai turizmusra is komoly hatással lesz a britek kilépése az EU-ból.

A népszavazás után beszakadó font automatikusan levitte a brit termékek és szolgáltatások árát a nemzetközi vásárlók számára. Nem véletlen, hogy hirtelen igencsak megugrott a kínaiak érdeklődése a brit nyaralások iránt a Ctrip.com International utazási alkalmazás közlése szerint – írja az Investor.hu a Bloombergre hivatkozva.

Ha pedig a gyenge font kitart, az még jót is tehet a brit luxuscégeknek, amelyek legnagyobb vásárlói bázisát a kínai turisták adják. A világ második legnagyobb gazdaságából tavaly 270 ezer utazást bonyolítottak le az Egyesült Királyságba, ami 46 százalékos emelkedésnek számít. Ráadásul a British Airways tulajdonosa is azt nyilatkozta, a gyenge font fokozni fogja a turisták beáramlását.

Az érmének azonban van egy másik oldala is. Nevezetesen, hogy a gyenge font igencsak visszafoghatja a brit turisták vásárlóerejét. Ez pedig az egész európai turizmus számára kiemelt kérdés, mivel a németek után a brit utazók költik el a legtöbb pénzt az európai országok közül – mintegy 39 millió fontot – külföldön. A legfontosabb célországok között pedig ott van Spanyolország, Franciaország és Írország is.

A szektor azonnal reagált is a brexitre. A légitársaságok, a hotelek és más szabadidős tevékenységekkel összefüggő vállalatok részvényei esni kezdtek. Az EasyJet például 12 éve nem esett akkorát, mint hétfőn, miután a vállalat közölte, a britek kilépése a csökkenő kereslet miatt negatív hatással lesz a nyár további részére.

Forrás: Investor.hu


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.