Kerékpáros fejlesztéshegyek Bécsben

Eddig soha nem látott nagyságrendű bicikliút-építési programot hirdetett tavaly az osztrák főváros: négy év alatt 100 millió eurót fordítanak kerékpáros infrastruktúrafejlesztésekre.

Idén 20 kilométernyi kerékpárút építését tervezik, noha a 17 kilométernyi új bicikliúttal már a tavalyi év is rekord volt a bécsi kerékpáros infrastruktúra-fejlesztések terén, 2023-ra még ambiciózusabb célokat tűzött ki az osztrák főváros. Városszerte összesen 20 kilométernyi új kerékpárút építését tervezi, ehhez jönnek még a kerületi fejlesztések, ami tavaly plusz 15 kilométert jelentett.

 

Ráadásul nemcsak a bringaút-hálózat hossza nő, de minőségi ugrást is terveznek: tavaly óta kizárólag az úttesttől építészetileg elválasztott bicikliutakat építenek és ahol lehet, sok fát és zöldet telepítenek a bringautak mellé, hogy kellemesebb legyen a tekerés.

Az osztrák főváros csak tavaly 26 millió eurót – az előző évekhez képest ötször annyit – fordított kerékpárút-építésre, 2025-ig pedig összesen 100 millió eurót szán erre a célra. 

A most átadott 900 méteres szakaszán, a Lasallestraßén – amely Bécs egyik legforgalmasabb biciklis útvonala – 36 új fát is ültettek. Az Alsó-Ausztriából kerékpárral ingázóknak jelent majd minőségi ugrást a Déli Kerékpáros Sztráda, amely 9 kilométeren át a Kärntner Ringtől vezet a városhatárig.

Tavaly városszerte egyébként összesen 55 kerékpárút-építési projektet valósítottak meg és sok helyen pótoltak hiányzó szakaszokat. De Bécsben nem csak bicikliutat építenek, hanem a kerékpározást is igyekeznek népszerűsíteni – például ingyenes képzési programokkal iskoláknak, óvodáknak. A város és a hozzá tartozó Mobilitási Ügynökség szervezésében tavaly 6.400 kisiskolás tanult meg biciklizni, ingyen. 

 

Forrás: Bécs Város | Nemzetközi Irodák


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.