Korábban vált valóra az UNWTO előtejelzése

A világ turizmusa 2018-ban elérte azt a szintet, amelyet a UNWTO 2010-es elemzésében 2020-ra prognosztizált, vagyis 1,4 milliárd turista érkezett globálisan.

Ahogy Somogyi Zoltán, a turisztikai világszervezet korábbi főtitkár-helyettese az Utazás kiállítás első, szakmai napján tartott fórumon rámutatott, a pozitív tévedés oka, hogy a válságot követő években a UNWTO szakértői a turistaérkezések évi 4, majd 3-3,5 százalékos bővülésével kalkuláltak, a növekedés üteme azonban tavaly már 6 százalék volt.

Európa 713 millió turistát fogadott (és ebből 562 milliót a kontinens 28 országából), Afrikába 73 millió, Ázsiába és Óceániába 343 millió, a Közel-Keletre 64 millió, Amerikába 217 millió beutazó érkezett tavaly. Legnagyobb mértékben a Közel-Kelet (+10%), illetve Afrika (+7%) turistaforgalma élénkült 2018-ban, az amerikai kontinensen viszont 3 százalékkal csökkent.

Az okokat elemezve a szakértő rámutatott: a megfelelő gazdasági környezet, az erős kiutazó kereslet, az élénkülő közlekedési kapcsolatok mellett a krízisekkel érintett kulcs-desztinációk helyzete is stabilizálódott (Párizs például tavaly rekordévet könyvelhetett el). Ugyanakkor az is szerepet játszott a fejlődésben, hogy sok ország vízumpolitikájában egyértelműen a turisztikai szempontok kerülnek előtérbe, és egyre többen a vízummentességet vagy az e-vízumot választják a beutazók megnyerése érdekében.

A turisztikai bevételek listáját az USA vezeti, őt követi Spanyolország, Franciaország, Thaiföld, az Egyesült Királyság, Olaszország, Ausztrália, Németország, Makaó (amely főként a kaszinók által odavonzott kínaiaknak köszönheti a Top10-be való bekerülést) és Japán, amely küldőországból egyre inkább fogadóországgá válik.

A világszervezet idei előrejelzése a forgalom 3-4 százalékos bővülésével számol (Ázsiában és a Közel-Keleten ennél nagyobb mértékű emelkedést várnak), és a távolabbi prognózisok szerint 2030-ra a beutazók száma eléri az 1,8 milliárdot globálisan. Az idei évet az elemzők szerint pozitívan ösztönözhetik a stabil üzemanyagárak és a megfizethető légiközlekedés; a növekvő légi kapcsolatok, valamint a fejlődő piacok bővülése. Ugyanakkor kockázati tényezőt jelent a gazdasági megtorpanás lehetősége, a Brexit körüli bizonytalanság, valamint a geopolitikai és kereskedelmi feszültségek.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.