Márciusban Jasnában rendezik a Turizmus Sí- és Snowboard Kupát

Ötödik alkalommal rendezik meg 2016-ban az idegenforgalmi szakma képviselőinek a Mondial Assistance Turizmus Sí- és Snowboard Kupát. Erről november 5-én, csütörtökön tartottak tájékoztatót a Szlovák Intézetben. 

Az Alacsony-Tátrában, Jasná síparadicsomban 2016. március 12-15. között rendezik meg a Mondial Assistance Turizmus Sí- és Snowboard Kupát. A tájékoztatón Fülöp Viktória főszervező elmondta, hogy a négycsillagos Wellness Hotel Grandban lesz a szállás, amely most először pályaszállás lesz. A jelentkezők autóval vagy az IT Tours buszával utazhatnak.

Sonja Jelinkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője azzal is csábította a szaksajtót, hogy lesz éjszakai szánkózás, bulizni is lehet majd, mint tavaly, és a tervek szerint Nagy Feró ismét ott lesz a csapatban. Ez azoknak is vonzó, akik tavaly képesek voltak éjjel kettő körül felkelteni a legszebb álmából Ferót, hogy menjenek vele mulatni, és ő hajlandó volt néhány számmal felvidítani a csapatot.

A lényeg a síelés és a kapcsolatteremtés. A kezdőknek és az újrakezdőknek se kell félniük, tavaly is kiemelkedő volt a Magyar Síakadémia oktatóinak gondoskodása, Klausmann Viktor, a Magyar Síakadémia elnöke elmondta, hogy idén kiemelt figyelmet fordítanak az ötvenen felüli síelni vágyókra, kezdőkre és újrakezdőkre egyaránt.

A szlovák síparadicsom kínálatáról szólva elhangzott, hogy a jasnái sícentrum 49 kilométeres karbantartott lesiklópályával és 12 felvonójával olyan komplex központ, amelyen mindenki megtalálja, amire vágyik, a kezdő síelőktől a haladókig.

A jelentkezőket november 9-étől várják a hivatalos honlapon: www.turizmus-sikupa.hu


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.