Hódít a filmes turizmus Dubrovnikban

Egy év alatt átlagosan a tizedével bővül a Dubrovnikba látogató turisták száma, a tendencia folyamatos; a tavalyi mintegy kétmilliós vendégforgalomból az óceánjárókkal és a repülővel érkezők teszik ki a többséget - mondta el az MTI-nek pénteken a Dubrovnik-Neretva Megyei Idegenforgalmi Közösség igazgatója.

Vladimir Bakic kifejtette: 2013-ban közel 1,3 millió turista több mint 6,1 millió vendégéjszakát töltött a dél-dalmát városban és térségében. Több mint 93 százalékuk külföldi volt, a számuk 10 százalékkal haladta meg az előző évit, az itt töltött idő pedig 7 százalékkal nőtt 2012-höz képest. A csak a történelmi várost felkeresők 768,5 ezren voltak, s ők 2,9 millió éjszakát töltöttek itt el.

Ez az adat még nem tartalmazza a Dubrovnikban kikötő óceánjárókkal érkező vendégek mintegy 900 ezres számát, ők ugyanis átutazóként szinte kizárólag egynapos látogatást tesznek és az egyszerre több ezer utast befogadó hajókon töltik az éjszakát.

Britek az élen

A helyben megszálló külföldi turisták közül a britek vannak a legtöbben, őket létszámban a francia és a német turisták követik, de a vendégéjszakákat illetően a lengyelek szerepelnek a harmadik helyen. Tavaly 15,2 ezer magyar látogatott el az Adria egyik legszebb városába, ahol 88,3 ezer éjszakát töltöttek, s ezzel a két adattal a magyarok a 19. helyen szerepelnek a nemzetek sorában, míg a teljes horvátországi turizmusban Magyarország a 10. legjelentősebb országnak számít.



Újra felépül a Belvedere szálló

A Vecernji List csütörtöki száma arról számolt be, hogy a térségben már kisebb idegenforgalmi és vendéglátóipari érdekeltségekkel rendelkező orosz milliárdos, Viktor Vekszelberg 12,2 millió euróért megvette a dél-szláv háború óta romosan álló egykori Belvedere szállodát. A frekventált helyen fekvő, az óvárosra néző hotelt teljesen lebontja és 180 millió eurós beruházással építi újjá.

Dubrovnikban 1897-ben az első szálloda, az Imperial Hotel megnyitásával indult el a szervezett turizmus. A ma a Hilton lánchoz tartozó szálloda üzemeltetési igazgatója, Krishanta Damunupola az MTI tudósítójának arról számolt be, hogy a szálloda jelenleg a brit és az Egyesült Államokbeli turisták által a leginkább látogatott. 2003-ban újították fel az ötcsillagos hotelt, amelyben kis számban ugyan, de rendszeresen megfordulnak magyar vendégek is, s mint még hozzátette, a szállodalánc horvátországi érdekeltségeinek egyik igazgatója szintén magyar.

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.