Múlt és a jelen a beduinok földjén

Igazán különleges az a hatalmas, körbekerített épületegyüttes, ahol buszunkkal megálltunk Dubajban. Több mint kétszáz éve emelték erődnek, majd uralkodói rezidenciaként és börtönként is szolgált. Ma múzeumként működik, és az egyik legfontosabb turisztikai látványosságnak számít.

Az óvároshoz közeli épület oldalán teret nyitottak, ahol egy nagyméretű, fából faragott hajómodell emlékeztet az egykori halászok közlekedési eszközére. A bejárat fölött pedig arab és angol nyelven hirdetik az intézmény nevét. Az Al-Fahidi erődnek története van, hiszen még 1787-ben védelmi céllal építették, és csak több mint kétszáz évvel később, Dubaj újkori életében újították fel. Az épület kapuján belépve tágas udvar fogadott tele turistákkal, ahol régi ágyúk, fából épített csónakok és egy nádból kialakított, fedett beduinkunyhót látni.

Osztálykép tanítóval, diákokkal

A több helyiségből álló kunyhó önmagában is különlegesség. Benne egy valamikor élt beduincsalád mindennapos tárgyait mutatják be. Vannak itt tisztálkodási eszközök, díszes ládák, amelyekben ruhákat tároltak. Ezek mellett ülőpárnák és pihenőhelyek, továbbá a halászathoz használt eszközök és fegyverek is.

A látogatást az erőd belsejében folytattuk, ahol a hosszú, hófehérre meszelt termekben elevenedtek meg az egykori mesteremberek, illetve a gyöngyhalászok mozgalmas hétköznapjai. Kiállítottak régi fegyvereket, különféle emléktárgyakat, sőt egy még ma is működő széltornyot is. Mindezeken kívül láthattuk a fél évszázaddal ezelőtti dubaji állapotokat. Például egy akkori bazár kis utcáin kóborolhattunk, és élő nagyságban láthattuk, hogy a méretes rongyból készült emberfigura miként magyarázott az őt körülvevő kereskedőknek. De van itt egy valamikori iskolai osztály is a tanítóval és a körülötte ülő diákokkal. Ugyanakkor láthattuk, hogy az oázis lakói – élethű nagyságban – mit csináltak éjszaka, hogyan figyelték egymást és a környezetüket. Természetesen ott van az elmaradhatatlan, tevét irányító beduin hasonmása is.

Ahol egykor a hajókat ácsolták

Ezek a látványosságok – mint megtudtuk – immár két évtizede nyújtanak élményt a turistáknak, miután 1995-ben jelentős változtatásokat valósítottak meg a múzeumban: többek között további galériákat, folyosókat építettek. Így kerültek ide a már említett életnagyságú figurák, sőt az életük bemutatására szolgáló hang- és fényeffektusok is. A tárlat nagy értéke az is, hogy láthatók a beduinok által használt egykori fegyverek és hangszerek is. Emellett feltárult előttünk, hogyan dolgoztak a gyöngyhalászok, egy korabeli műhelyben pedig megismerhettük, miként készítették az ácsok a hajókat. A tárlatnak van régészeti része is, ahol az Al-Ghusaisban feltárt 3-4 ezer éves sírokból felszínre hozott réz- és alabástromtárgyakat, edényeket állítottak ki.

Az olaj bearanyozta az életüket

Az időutazás azonban nemcsak a múltról szól, hanem a jelenről is. A múzeumban ugyanis képeken ismerkedhettünk a legújabb kori Dubaj, illetve az emírségek történetével, amint évről évre változtak, fejlődtek. Ez pedig nem másról szól, mint az 1960-as évek végén talált olajról és a "fekete aranyból" származó bevételek jótékony hatásairól. Arról a szorgalmas, alkotó munkáról és a befektetések sorozatáról, melyek nyomán szinte hihetetlen gyorsasággal emelték a szupermodern házakat, felhőkarcolókat és hoteleket kertekkel, golfpályákkal, úszómedencékkel. Eközben az autópályák sokaságát is kialakították, amelyeken a világ jelenlegi legkorszerűbb járműveivel közlekednek. Meghökkentő XX. századi eredményeket értek el, melyek kedvező irányban változtatták meg az életüket. Ezekről nagyon sok turista győződhet meg naponta a kirándulásain, felejthetetlen élményeket szervezve.


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.