Orosz turistáknak tematikus ajánlatok Budapestre

Kilenc különböző időtartamú és tematikájú túrát ajánl a Magyarországra utazóknak egy orosz szervező iroda. Alapvetően az Oroszországban élő zsidó származásúakat szólítják meg utazási ajánlataikkal, vette észre egy orosz napilapban megjelent hirdetést társlapunk, az Mfor.hu hírportál.

Az elmúlt fél évszázadban, különösen 1990 után, milliók vándoroltak ki, főleg Izraelbe. Az oroszországi „rendszerváltás” utáni időszakban a zsidó származásúak szinte megrohamozták ez ügyben a hatóságokat, kapva kapva az alkalmon, a ki tudja, meddig tartó „engedékenységen.”

Látta-e már a zsidó Budapestet? Ezzel a kérdéssel invitálja a magyar fővárosba az orosz turistákat a Kommerszant című napilapban megjelent, tekintélyes méretű hirdetés

A leszármazottak, illetve a téma iránt érdeklődők számára bemutatják röviden, hova is lesz majd séta. Elsősorban a Dohány utcai zsinagóga épületére hívják fel a figyelmet. Ahogy a marketingszöveg fogalmaz, „Pest egykori történelmi belvárosának szélén található egy szűk háromszög alakú utcácskákkal tarkított terület.” A turistahívogató tartalom továbbra is elgondolkodtató, miszerint „a budapesti zsidó közösség legjobb és legszomorúbb korszakai kötődnek ehhez a területhez: a rohamos jólét, a 19. század közepétől a gyönyörű zsinagógák építése, valamint a 20. században bekövetkezett náci üldözés és gettók létrehozása. Klasszicista, romantikus, eklektikus, szecessziós stílusú házakat láthatunk udvarokkal és kertekkel, valamint Európa legnagyobb zsinagógáját, a Dohány utcában.”

Az ajánlott programok között szerepel még a Zsidó Múzeum, Az élet fája, a Hősök temploma, Karl Lutz emlékműve, a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga, illetve a Rumbach Sebestyén utcai és a Vasvári Pál utcai is. Kiemelt célpontként szerepel még a Raoul Wallenberg park és szobor. Ne feledjük, akik ma ide elzarándokolnak, nem is éltek még akkor, amikor a szovjetek elhurcolták, bebörtönözték és megölték a svéd diplomatát, aki magyar zsidó származásúak ezreinek életét mentette meg.

Ma már nemcsak a nehéz időket lehet felfedezni – fogalmaz a továbbiakban a hirdetés – azaz nemcsak „a romok és az elhagyatottság költészetét, az 1956-os ágyúzás nyomait, a száz éve omladozó vakolatot és más szomorú emlékeket. A régi házak súlyos ajtaja mögött romkocsmák kelnek életre éjszakánként – zenés helyek, sörözők, avantgárd stílusú belső terekkel rendelkező klubok. Van, ahol street art virágzik a falakon, másutt vintage üzletek és hangulatos kávézók nyitják ki ajtajaikat a vendégek előtt.”

Nemcsak a fővárosra korlátozódik az ajánlat. A csodarabbik zarándokútja is szerepel a programban, amelyhez transzfert biztosítanak Budapestről Bodrogkeresztúrra. A Reb Steiner Saye, a zsidó közösség híres csodarabbijának egykori rezidenciájában épült emlékház népszerű zarándokhellyé vált, csakúgy, mint sírja a „Dereszla domboldalán” lévő zsidó temető.

Az Egyesült Magyar Izraeli Hitközség (EMIH) kezdeményezésére és az Európai Unió támogatásával megvalósuló zarándokút Magyarország legnagyobb zsidó zarándokútja, emelik ki a szervezők. A 150 kilométeres, 10 településre kiterjedő túra zsidó emlékeket mutat be.  Az Oroszországból érkező turisták Mád-Tarcal-Tokaj-Bodrogkeresztúr-Olaszliszka-Sárospatak-Sátoraljaújhely-Erdőbénye-Abaújszántó-Tállya-Mád útvonalon haladva fedezhetik fel ezt a számukra ismeretlen tájat, és a sosem látott vallási és történelmi tárgyakat.

Forrás: Kommerszent / Mfor.hu


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.