Vízi taxival Dubaj óvárosában

A világ különböző részeiből Dubajba érkező vendégek főleg a belváros nevezetességeit igyekeznek megismerni. A gigantikus méretű épületeket, a világ legnagyobb tornyát és nem kevésbé az egymással összekötött autópályák sokaságát. Ehhez képest kevesebb a turista fordul meg az óvárosban, amelyet egy öböl ölel körbe.

A hatalmas forgalom miatt célszerű metróval utazni az óvárosba, vagyis Bur Dubajba, mi a végállomástól alig néhány méterre értünk a régi kikötő partjára. Ezen a részen sok érdeklődő figyelte az öbölben pihenő hajókat, illetve az itt látható régebbi és újabb épületeket. Néhány perccel később fából épített, nyitott, motoros vízi taxiba – az abrába – szálltunk, amellyel alig negyed óra alatt értünk át az öböl túlsó partjára. Ezek a régi, fából faragott csónakok az itteni kirándulások elengedhetetlen részei.

Daukkal hozzák a fényes Kelet áruit

A városban számos abra közlekedik tele turistákkal. Ezek az elmúlt évtizedekben több generációt szolgáltak már ki, és az is látható, hogy sokszor javították már őket. De jelenleg is működnek, és hangulatos perceket jelent velük a vízen siklani, nem beszélve arról, hogy olcsón szállítanak.

A túlsó parthoz közelítve fából faragott, nagyméretű bárkákat láttunk, az úgynevezett daukokat, amelyekkel a hajósok ma is szelik az Indiai-óceán vizeit. Áruk sokaságát szállítják ide naponta Ázsiából, különösen fűszereket, csokoládét, kávét, egzotikus gyümölcsöket, például narancsot, citromot, kivit vagy mangót. Ez a parti rész is tele van régi és új házakkal, a muzulmánok szent helyét pedig egy égnek emelkedő mecset jelzi.

Amint kiszálltunk a vízi járműből, a parton egy városnéző sétabusz is megállt sok érdeklődő turistával. Körös-körül hatalmas bazársor fogadott bennünket a mesés Kelet termékeivel. Megtalálni itt az indiai és pakisztáni kelméket, különféle szőnyegeket, a fémből készült emléktárgyakat, kancsókat, tálakat, vázákat, arany- és ezüstláncokat, továbbá különleges lámpákat is, hogy csak néhányat említsünk. Körültekintve nagyszerű látványban volt részünk, gazdag kínálattal. A kereskedők hangos kiáltással igyekeztek magukra és főleg a portékáikra terelni a figyelmet.

Ahol a fűszerkereskedő szívesen magyaráz

A nagy csarnok közepén a vendégek sokasága állt meg hosszabb-rövidebb időre, mert lenyűgözte őket a látvány. Az egyik bolt előtt fűszerkereskedő állt, aki gyors szójárással igyekezett felsorolni az áruit és azt is elmondta, hogy melyik fűszert melyik ételhez ajánlja. Ezeket főleg az ázsiai konyhákban használják, de némelyiket, például a kurkumát, a borsot, vagy a szegfűszeget Európa-szerte is ismerik. Voltak olyan turisták, akiknek annyira megtetszettek a felsorakoztatott különleges fűszerek, hogy nyomban vásároltak is belőlük. A kereskedő ugyanis nem sajnálta az időt, egyenként mutatta be ezeket, miközben a levegőt áthatotta a különböző fűszerek különleges, összekeveredett illata.

Természetesen sok szó esett a vízről is, amely a legdrágább kincs és meg is becsülik. Hozzá képest az üzemanyagot itt sokkal olcsóbban adják.

Az arab kávé- és teakiöntőket keresték

A forgatagban az arab mellett főleg angol és német nyelven beszélő külföldiekkel találkoztunk. A hölgyek többsége különböző színű, divatos, strasszokkal díszített sálakat és ruhákat vásárolt, mások viszont a különleges mintázatú, kézzel készített, kisebb és közepes nagyságú szőnyegek mellett döntöttek. A férfiak leginkább az egyedileg készített arab kávé- és teakiöntőket keresték, de szívesen időztek az órákat vagy az aranyat áruló üzletek előtt is. Sokan pedig megkóstolták az óvárosi konyhákban készített ételeket is.

A kikötő partján nemcsak az árukkal roskadásig teli bazárt, hanem például sirályokat etető helyi lakókat, a hónuk alatt a Koránnal imára sietőket és a babakocsikat tologató fiatal házaspárokat is láthattunk séta közben. A nyugalom, a békesség uralta ezt a városrészt. És még egy érdekesség, hogy élő tevét és szamarat is vásárolhattak azok, akik szerettek volna.


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.