Közel felére csökkent a német horeca ágazat forgalma

Közel a felére csökkent a német szálloda- és vendéglátóipar forgalma a koronavírus-járvány kezdete óta a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn publikált kimutatása alapján.

Tavaly március óta az idén januárig a német vendéglátóipari vállalatok bevétele árkiigazítással 47,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi azonos periódushoz képest. A járvány miatt tavaly márciusban bevezetett korlátozások óta egyetlen hónapban sem érte el a vendéglátóipari vállalatok bevétele az egy évvel korábbi szintet. A legnagyobb visszaesés a legszigorúbb lezárások idején volt, áprilisban 74,7 százalékos, decemberben pedig 71,1 százalékos. Ezekben a hónapokban a vendéglátóipar csak elvitelre dolgozhatott, a szállodák pedig csak üzleti utazókat fogadhattak.

A nyári hónapokban bevezetett lazítások nem hoztak lényeges fellendülést a vendéglátóiparnak. Még a legforgalmasabb hónap, augusztus bevétele is 20,5 százalékkal maradt el a 2019 augusztusitól. A márciustól januárig terjedő időszakban a szállodaipar bevétele 54,8 százalékkal, az éttermek, bárok és kávézók forgalma pedig 42,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A szállodaiparon belül a hotelek forgalma 57,0 százalékkal, a nyaralóké 41,8 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a kempingek forgalma a július-októberi periódusban meghaladta az egy évvel korábbit és ennek köszönhetően a március-januári időszakban mindössze 9,7 százalékkal kisebb bevételre tett szert mint az előző évben.

A vendéglátásban leginkább az italforgalmazásra erősen támaszkodó vállalkozások érezték meg a korlátozások forgalomcsökkentő hatását: bevételük 62,2 százalékkal csökkent március-januárban az egy évvel korábbihoz képest. Az éttermek, büfék és kifőzdék ezzel szemben házhoz szállítással és elvitelre nyújtott szolgáltatásokkal kompenzálni tudták a keresletcsökkenés egy részét, forgalmuk így 41,3 százalékkal csökkent. A vendéglátóiparban foglalkoztatottak száma egyötödével, 19,2 százalékkal csökkent a március-januári periódus átlagában az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb létszámcsökkenés, 38,9 százalékos az italmérésekben volt, a legkisebb, 17,8 százalékos a szállodákban és panziókban.

A német vendéglátóipar 2018-ban 98,3 milliárd eurós forgalmat bonyolított, ennek több mint kétharmadát, 65,1 milliárd eurót éttermi és egyéb élelmezési szolgáltatásokkal, 33,2 milliárd eurót pedig szállásolási szolgáltatásokkal. Az ágazat túlnyomórészt kisvállalkozásokból áll. A 232 ezer vállalkozásnak 72 százaléka, 166 ezer tíz főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat. Az ágazat 2,4 millió alkalmazottat foglalkoztat.

Forrás: MTI


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.