Az év pillangója igazi hilltop-rajongó

Először választották meg az év lepkéjét, amely a fecskefarkú pillangó lett. A kezdeményezéssel a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) lepkevédelmi szakosztálya. 

Mint az MME ezzel kapcsolatos közleményében kifejti, a Magyarországon élő négy pillangófaj közül az egyik legelterjedtebb a fecskefarkú pillangó (Papilio machaon). A világon máshol is sokfelé megtalálható ez a faj, például Észak-Amerikában, Európában, Ázsiában, valamint Észak-Afrika egy kis részén. Jellegzetes mintázata jól ismert, kevésbé tudott azonban, hogy a szárnyán látható pirosas folt és a két faroknyúlvány, amelyekről a nevét is kapta, a lepke fejét és csápjait hivatottak utánozni. Az egyébként védtelen állat ilyen módon igyekszik elterelni az őt fogyasztó madarak figyelmét létfontosságú szerveiről, így adott esetben képes lehet egy madártámadást is túlélni.

A fajjal kapcsolatos további érdekességek közé tartozik a hilltop-jelenség, vagyis a dombtetőzés. Ez arra utal, hogy a lepkék egy-egy kiemelkedés, domb, hegy vagy halom tetején gyülekeznek, és így próbálnak párt keresni maguknak. A hímek meglehetősen agresszíven védik az általuk elfoglalt területeket, és az arra tévedő más hímeket heves légi csatával üldözik el a helyszínről.

A másik érdekesség az ilyen fajokra nem jellemző harciasság, a hernyó védekező magatartása. A küllemét tekintve élete kezdetén a madárürülékre emlékeztető hernyó mintázata később feltűnővé válik, ilyenkor az őt érő támadások ellen úgy védekezik, hogy egy villás, kígyónyelvre emlékeztető narancsszínű nyúlványt lök ki a feje mögül. Ezek a falánk hernyók elszaporodásuk esetén komoly mezőgazdasági kárt is képesek lennének okozni, azonban erre Magyarországon még nem volt példa.

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.