Bagamérinél kapható 2018 balatoni fagylaltja

A fagyiköltemény sült almás, linzeres, Annabáli csemege fantázianéven fut.

A zsűri kezdeményezte Balatonfüred polgármesterénél, hogy legyen ez az idei füredi Anna-bál desszertje. A nyertes fagylalt készítője, Márton Sándor a vándorkupát a balatoni verseny tavalyi győztesétől, Somogyi Renátától, a gyenesdiási Bringatanya tulajdonosától vehette át, aki idén a balatoni zsűri tagja volt és aki egy napja nyerte meg az országos fagyiversenyt.

Márton Sándor az MTI-nek elmondta, hogy az Annabáli csemege elnevezésű fagylalt tejalapú, linzeres ízesítésű, sült alma rétegezéssel, roppanós linzermorzsával, a tetején aranycsokoládé díszítéssel. A fagyi egyedi ízét a helyi termelőktől vásárolt alma adja, amelyet a felkockázás után meg kell főzni és fahéjas cukorsziruppal ízesíteni. Az eredményhirdetésen Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke elmondta, hogy a Nyitott Balaton programsorozat részeként ötödször megrendezett versenyen 14 fagylaltot bírált el a zsűri. "A mezőny megmutatta, hogy számos minőségi fagyizó található a Balaton környékén" - fogalmazott, megemlítve, hogy ezt bizonyítja az országos verseny is, ahol idén taroltak a balatoni fagyik, a megmérettetés mindkét kategóriájában megszerezve az első helyet.

Az MTI-nek kifejtette, hogy a tapasztalatok szerint sok kilométert készek megtenni az emberek egy-egy jó fagyiért akár hajóval, kerékpárral is és igen jó reklámértéke van, ha versenygyőztes lesz egy-egy fagylalt. A balatoni versenyen két különdíjat osztottak ki. Az egyiket a balatonmáriafürdői, korábban kétszer is győztes Florida Fagyizó Kékszalag Aranytorta nevű, karamellizált zabkeksz-ropogóssal és sós karamellás gabonagolyóval készült fagylaltja kapta. A másikat a balatonföldvári Kárpáti Fagyizó Diófagyi házi szilvalekvárral, csillagánizzsal elnevezésű fagylaltja nyerte. További hat fagylaltozó, cukrászda emléklapban részesült.

Az eseményen Fekete Tamás felhívta a figyelmet a tavaszi Nyitott Balaton hétvégi, május 18. és 21. közötti legnagyobb eseményeire: a siófoki Pünkösdi Szezonnyitóra, a balatonfenyvesi Bodza Napokra, a balatonfüredi Hal- és Borünnepre, a kéthelyi Kristinus Borbirtok Budapest Bár Koncertjére, a zalakarosi Pünkösdi vigasságokra, a tihanyi Pünkösdi Pálinka Piknikre, a balatongyöröki Pünkösdi Szezonnyitó Napokra, a badacsonyi Pünkösdi Eljegyzésre, a BorBarangolás 2018 programra és a gyenesdiási Bala Toni szülinapi partira.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.