Kapacitásnövekedés a Green Holidaysnél

Gépei kapacitásának a növeléséről számolt be a Green Holidays. Mint azt Mihálka Róbert értékesítési vezetőtől megtudtuk, bizonyos járatnapokon nagyobb gépekkel repülnek a Török Riviérára.

Az első charter járatuk Antalyába szombaton, május 27–én száll fel. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szombati járatláncukat az eredetileg tervezett 180 fős Freebird gép helyett az Onur Air 219 fős gépével repülik.

A második járatlánc június 11-én indul a Freebird légitársaság 180 fős Airbus-ával. A harmadik lánc szerdai napokon fog repülni június 14–től. Ezt a láncot is nagyobb gépre cserélték. A kereslet miatt itt is 219 fős Onur járat fog közlekedni.

A negyedik hétfői lánc sem maradt érintetlenül, így a hétfői napokon is 219 fő tud majd elutazni velük a Török Riviérára.

Debrecenből a tervezett Freebird 180 fős Airbus-a fogja az utasokat szállítani. 

"A korábbi előrejelzések szerint megvalósulni látszik a last minute szezonnal kapcsolatos várakozás. A nyugodt és biztonságos Török Riviéra ismét felkapott lett az utasok körében és a verhetetlen ár-érték arány egyértelműen mutatja, hogy visszatér az első számú desztinációk közé Törökország.

Mivel a júniusi járataink már 99%-ban tele vannak, így teljes mértékben a főszezoni gépekre koncentrálunk és speciális akciókkal készülünk" – mondta el Mihálka Róbert.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.