Négy csillag superior minősítést kapott a Prestige Hotel Budapest

A tavaly tavasszal megnyílt Vigyázó Ferenc utcai boutique hotel, a Prestige Hotel Budapest managementje hivatalosan is megerősíti, hogy a szálloda immáron 4 csillag Superior besorolással folytatja működését.

Mazen Al Ramahi, a szálloda tulajdonosa 2015. tavaszán nyitotta meg a Hild József által tervezett, Duna közelében fekvő nagypolgári épületben a Prestige Hotel Budapestet. A korábban nyitott Boutique Hotel Budapest**** és az egykori Hungária Fürdő helyén álló Continental Hotel Budapest ****Superior után ez már a harmadik budapesti szállodája a fejlődő cégcsoportnak, amelynek munkáját Géher Zoltán brand igazgató felügyeli.

A 85 vintage stílusú szobát kínáló hotel már a nyitást követő időszak alatt is a várakozásokat felülmúló sikereket ért el, és ez az idő múlásával újabb és újabb díjak és elismerések sorában látszik folytatódni. A szakma meghatározó, vendégértékelésekre alapozó online utazási oldalán, a TripAdvisoron az előkelő 6. helyett szerezte meg, ezzel érdemelve ki a TripAdvisor Traveller’s Choice- 2016 díját.

Amíg a Booking. com és Expedia, a két legnagyobb online utazási iroda „9,4-es kiválósági díj”-jal és a 2015-ös év ’Legígéretesebb Új Szállodája’ címmel nyugtázta a hotel által képviselt kiemelkedő színvonalat.

Ezenfelül az Utazó Magazin által évente megrendezett a díjátadóról Gaál Miklós, a szálloda igazgatója ’Az Év Új Szállodája – 2015’ címmel távozhatott.

A rangos elismerések komoly motivációt jelentettek a korábbi években már jelentős sikereket elkönyvelő, - Géher Zoltán igazgatása alatt működő - Continental Hotel Budapest managementjének is, akik a majd egy év alatt végzett áldozatos munkájukkal jelentősen hozzájárultak a Prestige Hotel Budapest sikereihez. A közös munka fókuszában a szálloda mottójában is megfogalmazott időtlen elegancia és a vendégek minél magasabb színvonalú kiszolgálása állt. A kitartó munka és az elkötelezettség meghozta a gyümölcsét, a Hotelstars 4 csillag superior minősítést.

„A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Hotelstars Union által használt követelményrendszerében megfogalmazott kiemelkedő színvonal, a magas minőségű szolgáltatások és a vendéglátásban nyújtott értékek képviselete azonos a mi szakmai elképzelésünkkel is. Ez alapján érdemelhettük ki a Prestige Hotel Budapest****Superior címet, amiért minden munkatársamat elismerés illet.”- nyilatkozta Gaál Miklós szállodaigazgató. Büszkék vagyunk arra is, hogy szállodánk étterme, a Costes Downtown csapata múlt héten a világ éttermeinek legrangosabb kiadványában, a Michelin kalauzban, megszerezte Magyarország 5. Michelin csillagát.


Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.
Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat

Budapestre érkezik a Gustav Klimt interaktív tárlat 

Az The Immersive Experience kiállítás május 19-től látható.
Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság

Hazai strandok listája, ahol legfőbb szempont a kutyabarátság 

Strandok, ahol négylábú barátokat is örömmel fogadják a tikkasztó nyári napokon.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.