Szusi, fajita és lapcsánka Sóstógyógyfürdőn

A nagyvilág ízeit kóstolhatják meg szeptember 13-án, szombaton a Sóstói Múzeumfalu látogatói a Kóstolja meg! Hagyományok, ízek, nemzetek elnevezésű gasztronómiai fesztiválon.

Kisgyörgy Tamás, a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdőn lévő skanzen közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek, hogy 36 meghívott séfcsapat több mint hatvanféle ételkülönlegességet főz majd. Nemcsak a történelmi Magyarország tájegységeinek kedvelt népi ínyencségeit, hanem távoli földrészek paraszti konyháinak kuriózumait is megkóstolhatják az érdeklődők. Az elkészített ételek mellé pedig az adott hely eredetvédettséggel bíró pálinkafajtáit is felszolgálják.

Szusi és fajita

Az eurázsiai sztyeppéről például kumiszos koi pörköltet kínálnak majd, Japánból különféle szusik, a közép-amerikai Mexikóból a fajita, a közel-keleti Libanonból pedig a vajas sárgalencse leves szerepel a kínálatban. Lesznek olasz, kínai és török ételremekek is a nem mindennapi étlapon.

Erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági szakácsok is érkeznek a fesztiválra, ők készítenek brindzás haluskát, titkos összetevőkből mérges lapcsánkát, barátlevest és sok-sok más finomságot.

A fesztivál a korábbi Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű főző-sütő show folytatása és ha a világ ízeinek kedvező lesz a fogadtatása, ezentúl a földkerekség minden szegletéből megismerhetnek majd egy-egy ételkülönlegességet a következő években az ínyencek - tette hozzá Kisgyörgy Tamás.

Rekordkísérlet csörögével

A múzeumfalu munkatársa arról is szólt, hogy a skanzen női dolgozói egy rekordkísérletre vállalkoznak a rendezvényen: a lehető legtöbb tirpák csörögét akarják megsütni. A csöröge fánk vagy fánkforgács Nyíregyháza bokortanyáinak jellemző étele és a skanzenben most a tradicionálisan fával fűtött csikóspóron sütik majd a látogatóknak.

Kisgyörgy Tamás kitért arra, hogy a szeptember 13-i rendezvényen a hangulatról utcazenészek gondoskodnak, lesz gyümölcsszobrász bemutató is: Kinka László készít látványos kompozíciókat a Sóstói Múzeumfaluban.

Forrás: MTI


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.