2024 legfontosabb fogyasztói trendjei

Az Euromonitor International globális piackutató vállalat közzétette a Top Global Consumer Trends 2024 című jelentését. Az éves jelentés feltárja a fogyasztók értékrendjének változásait, a vásárlási motivációt és a választási prioritásokat, áll a Store Insider szakmai portál összeállításában az Euromonitor nyomán.

A mesterséges intelligencia, a fenntarthatóság, valamint a társadalmi, gazdasági és politikai tényezők hatása kulcsfontosságú az idei globális fogyasztói trendek megértésében, állítja az Euromonitor.

Felhívják a figyelmet, hogy a vállalkozásoknak reagálniuk kell az új fogyasztói trendekre, ha nem akarják elveszteni vásárlóikat. A legfontosabb feladat, hogy úgy maradjanak hitelesek és ösztönzőek, hogy közben a megfizethetőség terén is versenyképesek maradjanak, mivel a vásárlók könyörtelenül vadásznak az ajánlatokra.

Íme, a hat legfontosabb fogyasztói trend, amivel számolni kell 2024-ben:

1. Kérdezzünk AI-t!: Az új eszközök a fogyasztók társalkotóivá válnak, befolyásolják döntéseiket és átformálják a márkakapcsolattal kapcsolatos elvárásaikat. Ezek a platformok egyre inkább beépülnek a fogyasztók mindennapi életébe. A vállalkozásoknak a mesterséges intelligenciát úgy kell felhasználniuk. hogy az egyre személyre szabottabb legyen és az általános fogyasztói élmény javítsa.

2. Élvezhető figyelemelterelés: A fogyasztók menekülést keresnek a napi stressz és szorongás elől, hogy kiszakadjanak a hétköznapokból. A fogyasztók mintegy 29 százalékának megfelelne, ha a márkák nyomon követnék az érzelmeiket és a hangulataikhoz személyre szabnák az élményeket.

3. Valós zöldítés: Miközben a fogyasztók igyekeznek fenntarthatóbb módon élni, megkérdőjelezik, hogy a vállalatok és a kormányok teljes mértékben kihasználják-e a rendelkezésre álló erőforrásokat, hogy érdemi hatást érjenek el a környezetvédelemben. A fogyasztók azt szeretnék, hogy a szervezetek lépjenek fel, a cégek mutassanak bizonyítékot ökológiai ígéreteikről.

4. Fokozatos polarizálódás: A politikai és társadalmi kérdések a személyes identitás középpontjában állnak. Ezek a hitrendszerek befolyásolják a perspektívákat, értékeket és attitűdöket. Egyértelmű a trend, miszerint a fogyasztók egyre inkább kifejezik meggyőződésüket. A társadalmi felelősségvállalás, a politikai hovatartozás és a fenntarthatósági kezdeményezések motiválni fogják a költekezést.

5. Akcióvadászat: A folyamatos megélhetési válság miatt a fogyasztók módosítják pénzügyi gondolkodásmódjukat, és a fogyasztók 44 százaléka tervezi, hogy 2023-ban több pénzt takarít meg. Egyre okosabb stratégiákat alkalmaznak a legjobb ajánlatok megszerzése érdekében.

6. Wellness-tudatosság: A fogyasztók gyors és hatékony megoldásokat keresnek fizikai és mentális jólétük javítására. A bizonyított hatékonyság jelentős szerepet játszik majd a vásárlási döntéseikben.

Alison Angus, az Euromonitor International innovációs vezetője mindehhez hozzátette: "A fogyasztói preferenciák szorosan kapcsolódnak a fenntarthatósági menetrendhez, a technológiai fejlődéshez és a társadalmi-politikai kérdések hatásaihoz. A vállalatoknak óvatosan kell kezelniük az érzékeny témákat, miközben hűek maradnak márkájuk alapértékeihez."

A cikk ITT olvasható tovább.

Forrás: Euromonitor / Store Insider


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.