30 éve omlott le a berlini fal

Egész évben Bauhaus-lázban ég Németország a művészeti iskola megalakulásának 100 évfordulója alkalmából. Idén ősszel pedig még egy kerek jubileumot ünnepel az ország: novemberben lesz 30 éve, hogy leomlott a Berlint kettéosztó fal.

„Berlin szerethető város a két egykori világrend találkozásánál, ahol egyaránt meg lehet élni a XX. század vérzivataros és felemelő pillanatait” - fogalmazott Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivatal hazai képviseletvezetője a társaság ünnepi tájékoztatóján a budapesti Füvészkertben.

A keleti és nyugati városrészt kettéosztó falat november 9-én kezdték el megbontani a felbátorodott tömegek Berlinben, amiről idén egy egész hétig tartó programsorozat keretében emlékeznek meg a német fővárosban. November 4. és 10. között 7 helyszínen, 100 partner bevonásával 100 eseményt rendeznek, amelyre 1 millió látogatót várnak. Az esemény szervezői a békés forradalom előzményeit is feltárják és nemzetközi kitekintést is adnak a magyar, lengyel és cseh párhuzamos eseményekre vonatkozóan.

A művészeti projektek között lesznek egyebek között kiállítások, látványos vetítések a város hatalmas épületeire és számos kelet-európai alternatív zenekar is összeáll, amelyek az akkori rendszer bírálóiként irányt mutattak a rendszerváltó értelmiség számára.Az About Berlin új ingyenes és offline is használható applikáció 200 látványossággal kapcsolatban oszt meg történeteket, információkat, archív fényképeket és videókat a felhasználókkal fókuszálva a 30 éve történt békés forradalom helyszíneire és eseményeire.

A 30 éve még fallal szétszabdalt Berlin, amelynek lakói elől a teljes nyugati világ, de még a számukra akár szomszédos utcák is el voltak zárva és tabunak számítottak, ma az utazás és a mobilitás fellegvárának számít. Berlinnek három évtized alatt sikerült felzárkóznia a dobogóra London és Párizs után a harmadik legnépszerűbb városlátogató úti célként Európában. Berlin elképesztő ütemű szellemi, kulturális, építészeti, infrastrukturális fejlődésnek volt tanúja az elmúlt 30 évben. Neve mára egybeforrt a progresszivitással, a teremtő erővel, az úttörő eszmékkel. Vezetői és lakói élen járnak a környezetvédelmi és klímabarát vívmányok alkalmazásában: rengetegen használják a kerékpárt a mindennapi közlekedéshez, rohamosan nő az elektromos járművek aránya, itt található Európa első hulladékmentes étterme és a csomaglásmentes boltok is széles körben elterjedtek.

Hogy milyennek szeretnénk a jövőt, azt a berliniek és az odalátogatók közös erővel találhatják ki a város legújabb interaktív múzeumában, az idén szeptemberben nyíló, három szintes Futuriumban. Ezzel tovább gyarapodik Berlin 180 múzeumának és művészeti gyűjteményének sora. Szeptemberben nyílik az átfogó Bauhaus tárlat a témaév nagy dobásaként, és a város legnagyobb levéltára előtt egyhetes programsorozatot is szentelnek a témának. A Going Local Berlin ingyenes applikáció részeként a város legeldugottabb Bauhaus építészeti gyöngyszemeire is rálelhet az érdeklődő. Ha valakinek egy szemernyi kétsége is volt afelől, hogy a múzeumok fővárosa Berlin, 2020-ban ez biztosan végképp szertefoszlik. A város közepén egy új kulturális negyed épül, a Humboldt Forum, amelyet úgy kell elképzelnünk mintha egy új Louvre épülne Berlin szívében. Az egykor ott álló 18. századi barokk palotát újraépítik, ultramodern részletekkel bolondítják meg és a művészet és a tudományok szolgálatába állítják. A gigantikus méretű ötszintes épületben egyaránt helyet kap a rendkívül gazdag ázsiai néprajzi gyűjtemény, a Humboldt Egyetem új laboratóriuma és egy 4000 négyzetméteres Berlin Kiállítás, amely a város és a világ nemzetközi kapcsolódási pontjait, a német társadalom és globális létünk változásait igyekszik feltárni.

 

A multikulturalizmus jegyében született Szűcs Péter, az idén három éves Peters Planet blog írójának új fotókiállítása is a Füvészkertben. A világ különböző pontjain készített portréi jól tükrözik azt a sokszínűséget, nyitottságot és elfogadást, amelyek a berlini életérzés alappillérei és a város nemzetközi sikerének kulcsa.

A sajtótájékoztató maradandó emlékekkel járult hozzá a 30 éves jubileumhoz: agyag lenyomatként őrizte meg a résztvevők kézfogásait. Ezeket kiküldik Berlinbe és sok ezer más lenyomattal együtt kiállítják a Fal leomlásával lehetővé vált egymásra találás szimbólumaként.

Forrás: Turizmus Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.