A SZÉP-kártyát tanulmányozzák a horvátok

Horvátország a magyar SZÉP-kártyához hasonló üdülési csekkel élesztené fel a belföldi turizmust, erről folytatott tárgyalásokat Anton Kliman horvát turisztikai miniszter Bienerth Gusztáv magyar turisztikai kormánybiztossal kedden Tihanyban - közölte a horvát illetékes tárca.

A tihanyi találkozón a horvát és a magyar delegáció tagjai áttekintették a kétoldalú idegenforgalmi kapcsolatokat, továbbá a horvát miniszter tájékoztatást kapott a Széchenyi Pihenőkártya rendszerének működéséről és tapasztalatairól. A horvát fél bemutatta az e-visitor informatikai rendszerét, amely a turisták be- és kijelentését teszi lehetővé Horvátországban az interneten keresztül.

Kliman úgy vélekedett: a magyar példa felélénkítené a turisztikai forgalmat a szárazföldi megyékben, de a tengermellékieknek is kedvezne, főleg a nyári szezon előtt és után.

Horvátországban a munkáltatók egy része üdülési pénzt fizet alkalmazottainak. A miniszter egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy az új rendszer adózási szempontból is kedvezőbb volna azoknak a munkaadóknak, amelyek üdülési utalványt adnak dolgozóiknak, az utalványt pedig csak turisztikai célokra lehet majd felhasználni.

Az elképzelés szerint a munkáltatótól kapott kártyák használatakor a horvát munkavállalóknak a szállás 25-30 százalékát, az éttermi fogyasztás 10 százalékát, és a wellness és hasonló szolgáltatások 10 százalékát kell majd kifizetniük saját erőből.

A Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint a SZÉP-kártyát Magyarországon majdnem 67 ezer helyen fogadják már el. Március végén mintegy 27 ezer munkaadó több mint 1,3 millió alkalmazottja részesült juttatásban. A kártya bevezetése óta a munkáltatók több mint 330 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra, és eddig összesen 284 milliárd forinttal élénkítették a belföldi turisztikai keresletet. A SZÉP-kártya felhasználásával az idén már 17 milliárd forint áramlott a gazdaságba.

A horvát minisztériumi közleménye ismerteti azt is, hogy Horvátországban tavaly 436 ezer magyar turista nyaralt, ami 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A magyar turisták horvátországi tartózkodásuk alatt 64 eurót (közel 19 ezer forintot) költöttek naponta.

Forrás: MTI


Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.