WHO: utazásnál ne legyen kötelező a védőoltás

A vakcinákkal kapcsolatos információhiány miatt egyelőre az ENSZ egészségügyi szervezete sem javasolja, hogy az oltás meglétéhez kössék a nemzetközi utazást az országok - írja az AIRportal.hu.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Reuters jelentése szerint az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) vészhelyzeti bizottsága legutóbbi ülésén aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a világ országaiban eltérőek a védekezési módok, senki nem tudja számon tartani, hol és milyen intézkedések vannak érvényben. Didier Houssin, a bizottság elnöke azt tanácsolta a WHO-nak, hogy az vállaljon vezető szerepet egy általános eljárásrend és tudományos alapokon nyugvó megfigyelő rendszer kidolgozásában, amely a légiutazást is újraindíthatja.



A grémium egyúttal nem javasolta, hogy csak azoknak engedélyezzék a nemzetközi utazást, akik már megkapták az oltást, vagy bizonyítják immunitásukat a betegséggel szemben. A szakértők szerint ugyanis egyelőre nincsenek tudományosan alátámasztott bizonyítékok arról, hogy az oltások gátolják-e a vírus terjedését, és a vakcinák elérhetősége is rendkívül korlátozott. A WHO vezetése egyetértett ezzel, és a szervezet tagországainak már ki is küldték az ajánlást. Mike Ryan, a WHO szakértője ezt azzal egészítette ki, hogy egyelőre túl kevés ember kapta meg az oltást, hogy megalapozott tapasztalatok legyenek a fentebbi kérdésekről.

Az utazáshoz kötelező oltásról először Alan Joyce, a Qantas vezérigazgatója beszélt, alaposan felkeverve ezzel az állóvizet. A szakember ismét megnyilvánult a témában, a Flightglobal szerint most azt mondta, több ausztrál állam és jó néhány más ország is azt tervezi, hogy ilyen szabályt hoz. A témában a Qantas saját felmérést is készített, amely szerint a megkérdezettek 89 százaléka egyetért azzal, hogy kötelező legyen az oltás a nemzetközi utazáshoz, kivéve azoknak, akik bizonyítani tudják, hogy a vakcina nélkül is immunisak a betegséggel szemben.


Forrás: AIRportal.hu


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.