Adventi vásár királyi körülmények között

Amikor Erzsébet királyné és Ferenc József Gödöllőre látogatott, a vonatállomás épületének bejárata és a vasúti szerelvény közé vörös szőnyeget terítettek. Bár minket november 26-án, csütörtökön nem várt vörös szőnyeg, de pogácsa és a hideg elleni jófajta pálinka igen, mellyel a Turisztikai Egyesület Gödöllő fogadott.

A királyi város újabb csodájaként a Gödöllői Királyi Kastély felújított Pálmaházát tervezték bemutatni, de előtte a vendéglátók, Gödöllő civil szervezeteinek vezetői a Királyi Váróban fogadtak minket, ahol Darázs György, a Turisztikai Egyesület Gödöllő vezetője számolt be a közelmúlt turisztikai fejlesztéseiről, többek között a Visit Gödöllő Card termékükről. A kártyát a Gödöllőn és környékén található látnivalók, szolgáltatók, szabadidős lehetőségek látogatói használhatják, az elfogadóhelyek 5-50 százalék kedvezménnyel várják a turistákat.

Székelyhidi Tamás, az első gödöllői nemzetközi természetfilm-fesztivál fő szervezője tájékoztatójában elmondta, hogy a nagy sikerrel zajlott eseményt 2016-ban is megrendezik, május 18-22-éig várják a vendégeket. Az első fesztiválra 42 országból 424 film érkezett, a három nap alatt hétezer látogatót vonzott a rendezvény, még a királyi kastély lovardája is mozivá alakult át.

Adventi vásár a Pálmaházban

A Gödöllői Királyi Kastély felújított Pálmaházában a Herbárium, a kertészeti és az adventi vásár már megnyílt, megtekintése előtt Madácsi Gábor, a Lyra Florae Kft. ügyvezetője, okleveles kertészmérnök a Pálmaházban lezajlott munkákról tájékoztatott. A 2015-ben végzett felújításról szólt, amelynek köszönhetően a műemlékvédelem alatt álló épület és teljes környezete régi pompájában tündököl.

A Pálmaház helyén és környezetében a 18. században konyha- és zöldségkert volt. A kastélypark korszerűsítése során 1870-ben létesítették a Pálmaházat, melynek középső, öntöttvas, oszlopos homlokzatú része 1871-ben épült. A jobbra és balra eső üvegházi szárnyak terve 1895-ből való. Sissi királyné hajdanán nagy kastélyparki sétái alkalmával gyakran pihent, és feltöltődött itt.

Mihalik Zoltán, a Királyi Kastély Pálmaház Herbárium és Kertészet kereskedelmi és marketingvezetője és társai már a helyszínen mutatták be a Pálmaházat, amely 2015 nyarán nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A Pálmaház Herbárium – a Gödöllői Királyi Kastély Pálmaházában – nemcsak gödöllői, hanem regionális szinten is unikumnak számít. A vásárlók kizárólag természetes alapanyagokból készült termékekkel, fűszernövényekkel, teákkal, illóolajokkal, natúrkozmetikumokkal, kézműves lekvárokkal és szörpökkel találkozhatnak, melyek nagy része Sissi királyné Gödöllőn töltött napjai és évei alatt is a királyi életmód szerves alkotóeleme volt. Sissi híres volt az egészséges életmódhoz való elkötelezettségéről, ami mind a sportos életmódban, mind az étkezés és a kozmetikumok használatában megmutatkozott. A Pálmaház Herbáriumban kínált termékek és szolgáltatások, vezetett túrák segítenek felidézni a királyi mindennapokat, legyen szó akár testi vagy lelki táplálékról.

A Herbárium szorosan kapcsolódik a mellette található Pálmaház Kertészethez, hiszen szinte az összes, Herbáriumban kapható termék alapanyaga megvásárolható ott. Különlegessége a kertészetnek a hat, különböző stílusban kialakított mintakert, valamint a széles és unikális választék, a kínálatban megtalálható a kastélykert összes fafajtája. A Pálmaház Kertészet nem egyszerű kertészet, több annál, a kertkultúra népszerűsítésére hivatott, és az ország minden tájáról várja a különböző stílusú kertek iránt érdeklődőket.

Mint megtudtuk, az 5700 négyzetméteres külső terület és 432 négyzetméteres belső terület szolgálja az idelátogatók kikapcsolódását és örömét. De nemcsak egyszerűen visszaadták a régi hangulatot és a régi fényt egy gyönyörű környezetben, hanem ötvözték a régi kor hangulatát, az épület múltját és a mai kor igényeit. Így született meg a kertészet, melyben megtalálhatók a kastély parkjának fafajtái, és jól megférnek a mai kor egyik legnagyobb kertészeti találmányával, a balkon gyümölcsfákkal, amelyek 5-6 éves koruknak köszönhetően már az értékesítés évében teremnek, szüretelhetők. És így jött létre a Herbárium, ahol megtalálható minden, ami a testnek és a léleknek szükséges.

A Pálmaház egy rekreációs szigete lehet a városnak, ahol mindenki feltöltődhet, kikapcsolódhat, tanulhat és nyugodt, tiszta levegőjű környezetben ismerkedhet és kertészkedéssel, tanulhat a növények életéről, vagy akár az ökogazdálkodásról. Erre szolgál a mintakertje és az eredeti szépségében felújított épület.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.