Mátrai turisztikai fejlesztés: átadtak egy kisvasút szakaszt

November 30-án, pénteken adták át a Mátravasút Gyöngyöst Gyöngyössolymossal összekötő szakaszát. A szárnyvonal felújítása 445 millió forintból valósult meg

Bitay Márton, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára elmondta: Magyarországon több ezer kilométernyi keskeny nyomtávú erdészeti vasútvonal található, amely az elmúlt évtizedekben elvesztette eredeti funkcióját. Ugyanakkor ezek egy része turisztikai attrakcióként újjáéleszthető, helyreállításukat a kormány összesen 10 milliárd forinttal támogatja. Hozzátette, az a közel 20 milliárd forint is jó helyre került, amelyet az elmúlt időszakban az aktív turizmus fellendítését szolgáló erdészeti közjóléti funkciók fejlesztésére fordított a kabinet az adófizetők pénzéből.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, a kisvasút-felújítási program nyolc projektjének első elkészült beruházása a Mátravasút Gyöngyös-Gyöngyössolymos-Szalajka-ház közötti szárnyvonal rekonstrukciója, amely 445 millió forintba került. A vasúti pálya rendbetétele mellett ebből az összegből egy kerékpárszervíz-pont is létesült a szakaszon. A tervezett mátrai turisztikai fejlesztések között a kormánybiztos egy Kékestetőre vezető kabinos felvonó megépítését és Szurdokpüspöki környékén kerékpáros pálya kialakítását említette.

Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatójának szavai szerint a mátrai kisvasúthálózat az 1900-as éve elején épült, a faanyag és egyéb nyersanyagok szállítására. Mára eredeti rendeltetése háttérbe szorult, ám ezzel párhuzamosan turisztikai jelentősége felértékelődött. A társaság által működtetett Mátravasút, valamint a felsőtárkányi és szilvásváradi erdei vasút 2017-ben közel 358 ezer utast szállított, idén pedig már október végére meghaladta ezt az utasforgalmat, míg a Mátravasút szolgáltatásait ez évben várhatóan mintegy 70 ezer ember veszi igénybe - tájékoztatott.

Az összesen 638 millió forintos beruházás másik része is elkezdődött, mintegy 190 millió forintból 3 nyitott és 5 zárt vasúti vagon, továbbá egy szalonkocsi és a Gyöngyi gőzmozdony korszerűsítése mellett három mozdony kap új, környezetkímélő motort.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.