Az USA is lezárja a légterét az orosz repülőgépek elől

Az Amerikai Egyesült Államok kitiltja légteréből az orosz illetőségű repülőgépeket és járatokat, az Airbus és a Boeing felfüggeszti az orosz légitársaságok alkatrész-, karbantartási és műszaki támogatását, emellett leállította a moszkvai képző központjának működését - írja az AIRportal.hu.

Joe Biden, az USA elnöke helyi idő szerint kedden este jelentette be, hogy az Egyesült Királyság, az Európai Unió és Kanada után országa is lezárja légterét az orosz járatok és repülőgépek számára. A kiadott NOTAM-közlemény szerint március 3-án (UTC idő szerint) hajnali 2 órától lép életbe a tiltás.

A Boeing szintén kedden jelentette be, hogy felfüggeszti az orosz légitársaságok alkatrész-, karbantartási és műszaki támogatását, nem sokkal később pedig az Airbus is ugyanilyen döntést hozott. Az amerikai gyártó emellett leállította a moszkvai képzőközpontjának működését is, és közlése szerint az egyéb oroszországi érdekeltségeit, ottani mérnöki és kutatóközpontját szintén bezárhatja.



Időközben a brazil Embraer is bejelentette, hogy megvonja a műszaki támogatást az oroszországi üzemeltetőktől, bár ez mindössze 22 utasszállító és 17 üzleti repülőgépet érint.

A napokban az Európai Unió már bevezetett szankciókat, amelyek komolyan megnehezítik az orosz légitársaságok üzemelését.

A műszaki támogatás leállítása az orosz légitársaságok és üzemeltetők számára komoly nehézséget okozhat. A szankciók nehezíthetik az Oroszországba vagy annak légterén keresztül közlekedő harmadik országbeli légitársaságok működését is, mert a hajtóművek és alkatrészek szállításának tilalma arra az esetre is vonatkozik, ha külföldi gép hibásodik ott meg, így ezek a gépek Oroszországban ragadhatnak a helyzet megoldásáig.


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.