Búcsú a vendégéjszakáktól

Shaping Vienna – mottó alatt október 22-én prezentálták Bécs város Turisztikai Hivatalának (Wien Tourismus) új stratégiáját.

Shaping Vienna – mottó alatt október 22-én prezentálták Bécs város Turisztikai Hivatalának (Wien Tourismus) új stratégiáját, amely több területen szakít a turizmus hagyományos fogalomrendszerével és eddig uralkodó szemléletmóddal. A turisztikai paradigmaváltással felérő innovatív megközelítés alapján a 2025-ig előretekintő stratégia fókuszában a városban élők és a városba látogatók életminőségének növelése és a minőségi élményterek kialakítása áll. A közel egy éves stratégiaalkotási munkában a turizmusban dolgozó stakeholderek mellett ingatlanszakértőket, mobilitásszolgáltatókat, egyetemeket és kutatóintézeteket egyaránt bevontak, úgy mint a bécsi kerületek képviselőit, illetve a nemzetközi jó gyakorlatok integrálása érdekében külföldi tanácsadókat is. Az alábbiakban Kovács Balázs (GD Consulting) Ausztiában élő turisztikai szakértőnk összefoglalóját olvashatják a mérföldkőnek számító Visitor Economy Stratégiáról.

Mérföldkő a turizmusról való gondolkodában

Az elmúlt két évtizedben Bécs turizmusa páratlan sikertörténetet írt: sikerült a nemzetközi piacon magas minőséget és prémium szolgáltatásokat nyújtó desztinációként pozícionálni a várost, miközben a vendégforgalom és az abból származó bevétel dinamikus nőtt. A korábbi turizmus-stratégiában a 2020-re kitűzött és számszerűsített célok mára mind elérhető közelségbe kerültek. A dinamikus fejlődés mellett az elmúlt évizedben Bécs folyamatosan vezeti a legjobb életminőséget biztosító városok rangsorát. A kiváló eredmények megőrzése és megtartása szemléletmódváltozást igényel – hangoztatták a Visitor Economy Stratégia 55 oldalas dokumentának bemutatóján az osztrák szakértők.

Visitor Economy fogalma

Az idegenforgalom és a turizmus korszaka után eljött a látogatógazdaság (visitor economy) ideje, amely a városban tetten érhető forgalmat a minőségi életterek és életminőség megőrzése, illetve annak növelése érdekében menedzseli. A hangsúly a jövőben a menedzselésen van, hiszen a korábbi turisztikai desztinációs marketing szerevezetek feladatai is megváltoztak. Az értékesítés-ösztönzés és promóciós szempontok mellett megjelenik a vendég- és látogatóforgalom optimalizálásának és terelésének feladata is. A látogató alatt minden hosszabb, vagy röviebb időt a városban töltő személyt értik a Visitor Economy Stratégiában, legyen az állandó lakos, konferencialátogató, a városban tanuló diák, vagy éppen csak egynapos kirándulást tevő felfedező.

Mit tehet a turista a városért?

A jövőben a kérdés nem úgy hangzik, hogy mit tehet a város a turizmusért, hanem úgy: mit tehet a turizmus a városért, miként gazdagíthatja, milyen hozzáadott értéket adhatnak a látgatók a város életéhez. A stratégia készítői a gazdasági értelemben használt „business added value” mellett megkülönböztetik a „city added value” fogalmát, amely értelmében a városban élők és látogatók kölcsönösen gazdagíthatják egymást. A partikuláris vállalkozó érdekkel szemben a közjó érdeke az elsődleges, a Visitor Economy Stratégia jegyében csak azon fejlesztések és elképzelések támogathatóak városi forrásból, amelyek a stratégiában felsorolt értékeknek és szempontoknak megfelelnek. Ennek megfelelően a tömegturizmust hajszoló és a minőségi szempontokat nélkülöző vállalkozások mozgástere a jövőben szűkülni fog. A stratégia mentén a főváros és egyes külvárosi kerületek összefogásából olyan klasztereket (place branding) fognak a jövőben kialakítani, amelyek jelentős hot spot funkcióval rendelkeznek ahhoz, hogy tehermentesítsék a belvárost a túlzott látogatóforgalomtól, s új desztinációként (place making) szolgáljanak a meglévő desztináción belül.

Nincs több ITB részvétel, night jetek HUB-ja lesz Bécs

A global, smart, premium, digital és cosmopolitan fogalmak mögött meghúzódó értékeket középpontba helyező szolgáltatások kaphatnak csak támogatást a Wien Tourismus promóciós és marketingmunkája során. Konkrét példaként a riksák, kosztümos jegyárusok közterületekről való visszaszorításánák szándéket nevesítette Norbert Kettner, a Wien Tourismus igazgatója. A prémium célcsopotok elérését lehetővé tevő kommunikációs eszkökök és fórumok minden tekintetben előnyt élveznek, ennek megfelelően bejelentésre került, hogy a Wien Tourismus többé nem vesz részt a jelenlegi formájú ITB vásáron sem, céljaik eléréshez más plattformokat kerestek. A digitalizációs és az úgynevezett smart city megoldásoknak a Visitor Economy Stratégia megfogalmazása szerint a fenntartható és alacsony CO2 kibocsátással járó közlekedési módozatok elterjedését ösztönzik. Stratégiai cél a belföldről és a környező országokból a vonattal érkező látogatóforgalom részarányának jelentős növelése, illetve az éjszaka közelekdő alvókocsis járatok (night jet) HUB-ja kíván lenni Bécs.

Új indikátorok

A stratégia megalkotói szerint a látogató és turistaforgalom mindenáron való növelése helyett az érték-teremtésre kell koncentrálni, s ennek megfelelően kell a célokat, s azok elérését mérő indikátorokat is kialakítani. Bécs város az új típusi turisztikai stratégiájában szakít a vendégéjszaka számmal, mint mértékadó és követendő indikátorral. A 2025-ra elérendő célok közül olyan mérőszámok szerepelnek, mint pl. a látogatók és a városban élők elégedettsége a turisztikai infrastruktúrával és szolgáltatásokkal, a környezetvédelmi tanúsítvánnyal rendelkező vállalkozások száma, a vasúttal érkező látogatók aránya, illetve a látogatógazdaság által teremtett hozzádott érték. A Bécs város saját felmérésein és adagyűjtésén alapuló indikátorok közé bevezetik a fenntarthatósági szempontok objektív nemzetközi összehasonlítását lehetővé tevő Global Destination Sustaiability indexet is. A Visitor Economy Stratégia letölthető, illetve az osztrák és magyar turisztikai kapcsolatok szempontjából további érdekes információ és elemzés ITT olvasható.

Forrás: Turizmus Online


Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.