Budapest népszerűbb az augusztusi hosszú hétvégén mint tavaly

 Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos tartózkodási idő 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzáró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk - tájékoztatta szerkesztőségüket a Szállás.hu.

Egyre népszerűbb választás a főváros is a magyar vendégek körében, az augusztus huszadikai hosszú hétvégén például a harmadik helyen végzett Budapest a Szallas.hu foglalási darabszámait összesítő ranglistáján. Csak Siófok és Hajdúszoboszló előzték meg. Ugyanakkor a napi bejövő foglalásokat már vezeti: a háromnapos pihenő közeledtével több Budapestre szóló foglalás érkezik, mint Siófokra.

„A magasabb ár sem szegte a szállásfoglalók kedvét – ismertette a részleteket Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere. – Míg a Balatonon egy főnek az ünnepi hétvégén átlagosan 12 ezer forintba, a fővárosban és térségében 11 forintba kerül egy éjszaka, addig országos viszonylatban 10 ezer forintos költséget jelent.” A szakember azt is hozzátette, hogy a fővárosban átlagosan 16 százalékkal, a Balatonon és országosan pedig körülbelül 9 százalékkal drágultak meg a szállásárak éjszakánként egy fő részére tavalyhoz képest.

Átlagosan 3 éjszakát töltenek el idegenben a vendégek, és 3 főre foglalnak szállást. Hajszálnyival ugyan, de az apartmanok kerekedtek felül a szállástípusok közül, a vendégek harmada választotta. Hotelben a turisták 27 százaléka hajtja majd álomra fejét. Minden ötödik foglalás vendégházba szól, panzióban pedig a kirándulók 15 százaléka piheni ki fáradalmait. Wellness-szállásra minden ötödik vendég voksolt. Előrelátóak voltak a vendégek, átlagosan 2 hónapra előre leadták már a foglalásokat. „Ebből az látszik, hogy tavalyhoz képest jóval bátrabban terveztek az utazók, hiszen 2020-ban 49 nap volt a foglalási időkapu” – mondta Trepess Beatrix.

Régiós szinten tarolt a Balaton, a hosszú hétvégi foglalások harmada ide szól. Észak-Magyarország (15,7%), Nyugat-Dunántúl (10,8%) és Észak-Alföld (10,7) települései iránt is fokozott az érdeklődés. A dobogón kimagasló városok mögött Eger, Hévíz, Balatonfüred, Gyula, Zalakaros, Szeged és Pécs sorakoznak a népszerűségi listán.

A legnépszerűbb belföldi úti célok az augusztus 20-ai hosszú hétvégén 2021-ben (zárójelben a 2020-as helyezésük)

1. Siófok (1.)

2. Hajdúszoboszló (2.)

3. Budapest (4.)

4. Eger (3.)

5. Hévíz (5.)

6. Balatonfüred (6.)

7. Gyula (7.)

8. Zalakaros (9.)

9. Szeged (8.)

10. Pécs ( -, tavaly Debrecen volt a 10.)

A foglalások megoszlása a legnépszerűbb régiók között az augusztus 20-ai hosszú hétvégén 2021-ben:

1. Balaton: 30,8%

2. Észak-Magyarország: 15,7%

3. Nyugat-Dunántúl: 10,8%

4. Észak-Alföld: 10,8%

5. Dél-Alföld: 9,5%

6. Budapest és vonzáskörzete: 8,3%

7. Dél-Dunántúl: 7,2%

8. Közép-Dunántúl: 4,8%

9. Tisza-tó: 2%

A foglalások megoszlása szállástípusonként az augusztus 20-ai hosszú hétvégén 2021-ben:

1. Apartman: 30,3%

2. Hotel: 27,5%

3. Vendégház: 20,2%

4. Panzió: 15,3%

5. Egyéb: 6,7%

Áremelés Ft/fő/éj százalékos változása:

● Budapest: +16%

● Balaton: +9%

● országosan: +9%

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.