Eddig is ötcsillagos ház volt, most már hivatalosan is az

A 13-as szám általában nem hoz szerencsét, de azért akadnak kivételek. Például pont február 13-án érkezett a Mystery Hotel Budapest vezetéséhez a hivatalos értesítés: házuk megkapta a Hotelstars minősítő rendszere alapján a legmagasabb, az ötcsillagos besorolást.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mint ismeretes, a Hotelstars Union (HSU) egy Európa 17 országában elfogadott szállodai követelményrendszer, amely egységes módon pontozza és minősíti az adott házakat, és különböző kategóriákba sorolja azokat. A vizsgált és elbírált házak minősítése 3 évre szól, utána újra kell kérvényezni a minősítési eljárást.

 

Horváth Anikó, az immár hivatalosan is ötcsillagos, azaz a luxuskategória minden követelményének megfelelő  Podmaniczky utcai ház vezetője elmondta, a topbesorolás nagyban köszönhető a ház teljes belsőépítészeti koncepcióját kialakító és csapatával megvalósító Varró Zoltán belsőépítésznek, aki különlegesen varázslatos módon alakította át az eredetileg is mesébe illő történetettel rendelkező, ámde sokáig Csipkerózsika-álmot alvó épület összes belső terét. Bizonyítja ezt már a ház 2019-ben megvalósult megnyitása óta megítélt hazai és nemzetközi rangos belsőépítészeti díj és elismerés.

Pár hete érkeztek különben a szigorú ítészek a hotelbe, meséli az igazgatónő, akik nemcsak a szolgáltatásokat, a teljes szervízt, a különböző anyagok használatát vizsgálták, hanem szobatípusonként ellenőrizték az egész ház minden egyes porcikáját, górcső alá vették a vendégélmény legapróbb részletét.

 

Tény, a szálloda csapatát nem érte meglepetésként, hogy ötcsillagossá minősítették házukat, hiszen pontosan tudták előtte is, hogy a legmagasabb luxust kínálják vendégeiknek, akik közt sok a visszatérő - ami egy szállodás számára a legjobb visszajelzés. De azért, árulja el az igazgatónő, "rátettek még egy lapáttal" a vizsgálatok előtt: például selyemmel vontak be minden egyes fogast a vendégszobák fogadótereiben és szekrényeiben, valamint új üvegburkolatot kaptak az antik bútorok, amelyeknél - a szálloda hírnevéhez és stílusához, koncepciójához méltóan - volt egy kis csavar: az épület eredeti nyitásakor nyomtatott röplapjának másolatát csempészték rá.

Valamint, mivel a minősítési procedúra épp egybeesett a Valantin-napi készülődésekkel a házban, ezért a szerelmesek ünnepének közeledtével kézműves csokikat helyeztek el a szobák különbőző pontján, személyes üzenetekkel ellátva. Valamint a nagy napon meglepetés bekészítést is sokan rendeltek: amely friss rózsaszirom szórásból, pezsgőből, prosecco-ból és különböző finomságokból állt. Hiszen sokan évfordulóra érkeztek a házba a nagy napra: volt, aki korábban itt kérte meg kedvese kezét, vagy éppen most az idei Valentin-napon tette fel a nagy és életre szóló kérdést.

 

 

 

 

 

  

 

 

Forrás: Turizmus Online


Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.