Elárasztják az oroszok és a németek idén Bulgáriát

Bulgáriában az oroszok számára csökkenteni tervezik a vízumdíjat – a 16 év alattiak számára ingyenessé tennék –, a németek pedig a biztonsági aggályok miatt mennek Bulgáriába, Spanyolországba és Görögországba.

A berlini ITB kiállítás előtt a német túraszervezők jelezték, hogy közel harmadával több német turista fog a bolgár tengerparton nyaralni idén, mint egy évvel korábban. A TUI Group, a világ legnagyobb utazásszervezője már korábban bejelentette, hogy a török foglalások visszaesését a bolgár és spanyol piacokon próbálják kompenzálni. A német turisták olasz- és spanyolországi előfoglalásai ötödével növekedtek idén. A nemzetközi helyzet nyertesei egyértelműen Spanyolország, Portugália, Olaszország, Görögország és Bulgária lehetnek.

Hirtelen megnőtt az oroszok görögországi foglalásainak száma is az elmúlt év hasonló időszakához képest – januárban 20%-kal, február végére már 30%-kal. Nem kizárt, hogy főszezonra ez a szám 40-80% fölé emelkedhet.

Az orosz turisztikai hivatal vezetője, Oleg Szafonov azt nyilatkozta, hogy Bulgária az első számú desztináció, amely alkalmas az orosz turistaáradat fogadására 2016-ban. Elmondása szerint a balkáni ország a vízumköltségeket csökkenteni szándékozik, a 16 év alatti gyermekek számára pedig a vízumot teljesen ingyenessé tenné. A bulgáriai orosz foglalások számának várható idei növekedési üteme megközelíti a 20-30%-ot.

Horvátország ugyanakkor értesítette az Orosz Föderációt, hogy idén csak 100 ezer orosz turistát tud fogadni az előre jelzett 300 ezerből – jelentette be Anvar Azimov zágrábi orosz nagykövet. Déli szomszédunk a német és osztrák turisták nagyszámú adriai foglalásával indokolta döntését.

A csehek szintén Bulgáriát, Spanyolországot és Görögországot választják idén célországként – tájékoztatott az utazási irodások szövetsége. A szövetség elnökhelyettese, Jan Papez elmondta, hogy minden cseh, aki európai üdülőhelyen tervezi a nyaralását, már most megveszi utazási csomagját. Az egzotikus országoktól való tartózkodás oka a vírusoktól való félelem, a terrortámadások veszélye miatt pedig kerülik az Egyiptomba és Tunéziába történő utazásokat.

Forrás: economic.bg


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.