hirdetés

Füredi helyzet: sok vendég, last minute foglalások, induló csapatépítés

Az egyik hazai utazási magazin 2020-ban a balatonfüredi Hotel Silverine Lake Resort-ot választotta az év wellness szállodájának. A díjat a ház tulajdonos-igazgatója, Rádóczy Andrea vette át a július 21-én Continental Hotel Budapestben. 

hirdetés

Értékelés. Sokféle díjat kaptunk már, jegyezte meg az ünnepélyes ceremónia után Andrea, de a wellness szolgáltatásunkat most először tüntették ki ilyen előkelő elismeréssel a vendégek visszajelzései alapján.

Felújítások. A házban november 2-val folytatják a felújításokat: arra a maradék 15 szoba teljes átalakítása kerül sor, amelynek áttapétázásával, újrabútorozásával és szőnyegezésével, valamint a fürdőszobák átépítésével befejeződik a ház vendégszobáinak teljes felújítási programja.

 

Bár a vendégek – a díj is ezt bizonyítja – elégedettek a welness szolgáltasokkal, itt is lesz ősztől egy újabb meglepetés:  különleges vízparti jacuzzival várják a vendégeket, amely exkluzív szolgáltatása la Balaton mellett fekvő szálláshelynek.

Vendégadatok. A Silverine Lake Resort, amint egy mód volt rá, a tavaly november óta tartó bezárást követően májusban nyitott ki újra, a júniusi töltöttségi adatok pedig azt bizonyítják, már akkor elérték a két évvel ezelőtti csúcsszámokat, a júliusi foglaltság alapján pedig megállapítható, hogy 2020 azonos időszakát biztos túlszárnyalják. A vendégkör döntő többsége (95%-ban) belföldről érkezik, sokan csupán 1-2 napra, de sok az egy szezonban is visszatérő vendég. És ami külön öröm, a céges rendezvények, csapatépítő programokra is egyre nagyobb az érdeklődés.

Gasztronómia.A ház konyháját Kordován Zoltánirányítja, aki a Káli-medence egyik tophelyének, a köveskáli Mi a kő? vezető séfje volt, és aki ide is magával hozta azt a koncepciót, hogy a környék, a Balaton-felvidék ízei jelenjenek meg a ház kínálatában a nemzetközi fogások mellett.

Rádóczy Andrea
Rádóczy Andrea

Őszi előrejelzés. Ez az a pont, ahol megáll egy pillanatra a beszélgetés. Ugyanis azt ma még senki nem tudja, mit hoz a hazai szállodások „konyhájára” a negyedik hullám. Csak reménykedni lehet, hogy az MTÜ-vezér , Guller Zoltán jóslata beigazolódik, miszerint kijelentette egy szakmai rendezvényen, hogy nem lesznek olyan lezárások, mint a korábbi járványhullámok idején.

 

Vágó Ágnes, főszerkesztő
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk