Görögországgal erősít a Sun & Fun

Bár az előfoglalási időszakban a törökországi foglalások száma visszaesett, ahogy közeledik a szezon, úgy nő az érdeklődés is a desztináció iránt. A korábbi tapasztalatok alapján pedig görög szigettel bővítette árualapját a Sun & Fun Holidays.

A Sun & Fun Holidays utazási iroda idén nem véletlenül bővítette a kínálatát Zakynthosszal: az előző év eredményei és visszajelzései alapján tudták, hogy a görög szigetek idén is keresettek lesznek. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy 2016-ban Kréta és Rodosz mellett Zakynthost is felveszik az árualapjukba, így az idei szezonban már három görögországi nyaralóhelyet kínálnak. Az elmúlt hónapok tapasztalata, vagyis a megnövekedett kereslet miatt pedig növelték már meglévő kapacitásaikat is. Mindemellett Debrecenből már nem csak a török Riviérára, hanem Krétára is utazhatnak a nyaralók a Sun & Funnal.

Az utazásszervező ugyancsak bővítette kapacitásait Bulgáriában. Június közepétől Budapestről hétfőnként kettő, szombatonként pedig egy charterjáraton rendelkeznek helyekkel.

Egyiptom és Tunézia esetében úgy tűnik, hogy a közelmúltbeli eseményekből szép lassan kilábalnak, ugyanis növekszik a kereslet a két észak-afrikai ország iránt.

A törökországi foglalások az ismert okok miatt az előfoglalási szezonban visszaestek, a szezon közeledtével azonban egyre inkább élénkül az érdeklődés, és ezzel együtt a befoglalt utazások száma is a török Riviérára.

A Sun & Fun 2016-os tervezett indulásai

Budapest - Antalya

Vasárnap: május 15 – október 30. /saját gép/ Travel Service
Vasárnap: május 15 – október 30. /saját gép/ Corendon
Péntek: június 3 – szeptember 30. /saját gép/ Travel Service
Szerda: június 15 – szeptember 28. /saját gép/ Corendon

Debrecen- Antalya

Szerda: június 15 – szept 21. /saját gép/ Corendon

Budapest – Dalaman

Csütörtök: június 16 – szeptember 1. /saját gép/ Corendon

Budapest - Hurghada

Vasárnap: május 22 - szeptember 25. /block seat/ Travel Service

Budapest - Monastir

Péntek: május 20 - október 21. /block seat/ Tunisair

Budapest - Kréta

Szerda: június 15 - szeptember 28. /block seat/ Travel Service
Szerda: június 15 - szeptember 28. /block seat/ Aegean Airlines

Debrecen – Kréta

Szombat: június 25 – szeptember 3. /block seat/ Travel Service

Budapest - Rodosz

Kedd: június 14 - szeptember 27. /block seat/ Aegean Airlines

Budapest - Zakynthos

Kedd: június 14 - szeptember 27. /block seat/ Travel Service

Budapest - Bulgária

Hétfő: június 13 - szeptember 5. /block seat/ Bulgaria Air
Hétfő: június 13 - szeptember 5. /block seat/ Travel Service
Szombat: június 18 - szeptember 3. /block seat/ Bulgaria Air


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.