Hétvégén ellepik a turisták Kisterenyét

A mostani hétvégén – augusztus 7-9 között – bizonyára sokan Kisterenyére látogatnak majd. A nógrádi városban rendezik ugyanis a III. Palóc Világtalálkozót. A felújított, nagy múltú Gyürky-Solymossy kastélyban és annak őshonos fákkal teli parkjában tartják a parádés összejövetelt, amelyre több ezer vendéget várnak. 

A találkozó főszervezője a tari Tar Lőrinc Baráti Kör Közhasznú Egyesület, amely a bátonyterenyei önkormányzattal, civil szervezetekkel és magánszemélyekkel fogott össze annak érdekében, hogy sikeres találkozót tarthassanak. Szeretnék megeleveníteni a palócság életet és gazdag kultúráját, hogy minél többen megismerhessék azt.

A lakodalmast is bemutatják

Berze Marianna, a baráti kör titkára a Turizmus Online érdeklődésére elmondta, hogy több érdekes programmal készülnek. Például Szülőhazám, szép Palócföld címmel pénteken 15 órakor a kastélyban nyitnak ünnepi kiállítást. Lesz lovagi és jurtatábor, valamint huszárok is felvonulnak, a sportpályán pedig különféle rendezvényeket és gyermekfoglalkozásokat tartanak.

Érdekes színfoltja lesz a találkozónak a palóc gasztronómiai fesztivál, emellett különféle kulturális programok is színesítik majd az összejövetelt. Ez alkalomra Kék pántlika címmel népdaléneklési versenyt, illetve népmesemondó vetélkedőt is tartanak. Az ünnep alkalmával hirdetik ki a korhatár nélküli irodalmi és képzőművészeti pályázat eredményeit is.

A szombati nap különlegessége az lesz, hogy Kisterenye utcáin népviseletbe öltözött fiatalok vonulnak fel, hogy látványosan mutassák be a helyi palóc lakodalmast. Több szakmai előadásra is sor kerül, illetve íjász- és baranta - hagyományos magyar harci – parádékat is tartanak. A Gyermeksarokban pedig népi játékokkal várják a legfiatalabb korosztály tagjait.

Sok fellépőre számítanak

Az előzetes jelzések szerint 138 fellépő csoportra, összesen 1400 fellépőre számítanak. A találkozón közel 90 település képviselői vesznek részt, várhatóan gazdag népviselettel. Közülük 26 felvidéki és egy délvidéki mutatkozik be. Mindannyian igyekeznek feleleveníteni a palóc kultúra hagyományait. A résztvevőknek palóc vársárt is tartanak a helyszínen, ahol kézműves termékekből, ételekből és italokból válogathatnak majd a három nap során.

Azt is megtudtuk, hogy napjainkban a Palócok földjéhez a határon túli Felvidék, továbbá négy hazai megye tartozik. Így Pest megye keleti része, továbbá Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati fele. Ezeken kívül a délvidéki – jelenleg Szerbiához tartozó – Kupuszina települést is ide sorolják, amely az 1750-es évekbeli kitelepítéstől napjainkig megőrizte palóc identitását.

A kisterenyei Tájházba is vendégeket várnak

A rendezők arra törekszenek, hogy ezzel a nagyszabású találkozóval is hozzájárulnak a palócság összetartásához, a közös gondolkodásához. Fontosnak tartják, hogy a fiatal nemzedék tagjait minél jobban megismertessék a palócok gazdag kultúrájával. Mindazokkal a hagyatékokkal, amelyek a déd- és a nagyszüleiktől származnak. A találkozó résztvevőinek a Palóc Szövetség is bemutatkozik.

A gazdag programok mellett az érdeklődők mind a három napon megtekinthetik a Gyürky-Solymossy kastély szomszédságában levő kisterenyei Tájházat is. Ez a város egyik kiemelkedő múzeuma. A kétszáz éves épületben példaként mutatják be az egykori palóc otthon bútorait, berendezési tárgyait és a helyi népviseletet is megcsodálhatják.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.