Az állami és magánbefektetések összege eléri az 1,1 milliárd kunát, de a kis- és középvállalkozások beruházásainak becsült értékét is beleszámítva mintegy 1,5 milliárd kunát fordítanak az idén Horvátországban turisztikai fejlesztésekre.
A legnagyobb mértékű befektetés a szállodaiparban várható, 28 hotelberuházásra összesen 885 millió kunát fordítanak, ami 49 százalékkal haladja meg a tavalyi összeget. A horvát megyék és települések, illetve idegenforgalmi szervezeteik együttesen 185 millió kunás idegenforgalmi célú fejlesztést terveznek.
Veljko Ostojic turisztikai miniszter úgy fogalmazott, a beruházások engedélyezésének tervezett könnyítése, az ágazatban alkalmazott általános forgalmi adó 2013-ban életbe lépő csökkentése, és az igénybe vehető hitellehetőségek tovább növelik a horvát turizmus versenyképességét. (MTI)
Horvátországban harmadával bővül a turisztikai befektetések értéke
(MTI) - A horvát Turisztikai Minisztérium felmérése szerint az idegenforgalmi befektetések értéke Horvátországban az idén mintegy 1,5 milliárd kunára tehető (1 kuna 39 forint), ami 37 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség az MTI-vel.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén
Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly
Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál
A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.