Megduplázná szállodai kapacitását Isztambul

Isztambul jelenleg 55 229 hotelszobával várja a turistákat, de a 2020-as olimpiai játékok idejére 100 ezerre növelné ezt a számot - legalábbis az ötkarikás játékok török pályázati bizottságának tervei szerint.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemléző testülete kedden, látogatásának harmadik napján többek között az isztambuliak szállásokkal kapcsolatos részletes terveivel ismerkedhetett meg.

A helyiek büszkén hangsúlyozták, hogy tavaly 31,78 millió turista látogatott el az országba, Isztambult pedig több mint 9 millióan keresték fel. A Boszporusz partján fekvő metropolisz - London és Párizs után - Európa harmadik, míg a világ ötödik leglátogatottabb városa volt az elmúlt évben, s a vendégek száma mind a város, mind az ország tekintetében évről évre dinamikusan nő. Isztambulban 16 százalékos volt a növekedés tavaly 2011-hez képest.

A város idén újabb ötcsillagos luxusszállodával gazdagodik, ám a szervezők hangsúlyozták, törekszenek arra, hogy anyagilag mindenki számára elérhető szállásokat biztosítsanak.

Ugur Erdener, a török olimpiai bizottság vezetője - a pályázati bizottság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint - kedden jelezte, biztos benne, hogy Isztambulban, Európa és Ázsia találkozásánál minden addiginál több nézője lenne az olimpiai játékoknak, s Törökország készen áll a rendezésre.

Isztambul - 2000, 2004, 2008 és 2012 után - immár ötödször pályázik az olimpia megrendezésére. A két másik jelöltnél, Tokióban és Madridban már szemlézte az előkészületeket a NOB illetékes testülete.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptember 7-én, Buenos Airesben dönti el, melyik város lesz a házigazda hét év múlva.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.