ITB: három évnyi kihagyás után ismét élőben

Március 7-9. között az ITB Berlin-t újra élőben rendezik meg három évnyi kihagyás után a német fővárosban.

Az ezzel kapcsolatos szakmai közleményben szerepel, hogy a kiállítás B2B kiállításként kerül megrendezésre egy hibrid rendezvénymodellel.

A visszajelzések rendkívül pozitívak, a csarnokok tele lesznek a világ minden tájáról érkező cégekkel és turisztikai márkákkal, valamint a turisztikai értéklánc szinte minden alkotóelemével. A szervezők azon dolgoznak, hogy újra egy helyen egyesítsék a globális turisztikai iparágat, és a látogatók megtapasztalhassák a régi és új ismerősökkel folytatott személyes beszélgetések vibráló légkörét a lenyűgöző standépítéseket és inspiráló beszélgetéseket folytathassanak.

 

ITB Berlin Convention

Az „Open for Change” mottóval a világ legnagyobb utazási show-ja és kongresszusa végre személyes eseményként tér vissza, ahol a globális utazási iparág vezetőinek ad otthont.

Szakértők a politikából, az üzleti életből és a tudományból összesen 18 témakörben arról fognak vitázni, hogy hogyan tud az utazási ágazat a digitalizáció és az éghajlatváltozás kihívásainak, valamint az új geopolitikai konfliktusok következményeinek megfelelni, és miként találhat vissza a sikerhez.

Az ITB Berlin látogatói belépővel az ITB Convention is látogatható.

Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség:

A 2023-as ITB Berlin-re digitálisan vásárolható kedvezményes belépőjegy egy Magyarország kóddal az online Ticketshopban. Az országkódot a Berlini Vásárvállalat magyar képviseletén lehet beszerezni Simon-Lutring Tünde segítségével.

Elérhetősége:

Messe Berlin magyarországi képviselete

Tel.: +36/1/3457-645

E-Mail: [email protected]

www.duihk.hu
www.nemetvasarok.hu

Forrás: DZT / Turizmus Online


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.