Járt már lakosztályétteremben?

Számos borász kiállító mellett sörkóstoló, sajtkurzus, borvacsora, Lakosztályétterem és kettős Sunday brunch várja a VI. Márton-napi Borfesztivál látogatóit csütörtöktől vasárnapig a budapesti Hotel Gellértben.

Idén Szent Mártont, az újbor bíráját, a szőlősgazdák védőszentjét, valamint a gasztronómia védőszentjeit idézi meg a rendezvénysorozat: mások mellett a cseh sörök, a szakácsok, pincérek, az érlelt sajtok és a szőlőművesek védőszentjeinek mítosza ihlette a borfesztivál programjait.

Csütörtökön a februári Indoor Sörfesztivál beharangozójaként húsz kézműves sört lehet kóstolni a Gellért Sörözőben sörkorcsolyák kíséretében. Pénteken a Bor és Piac válogatásában jelennek meg a boros kiállítók, míg szombatra a Bortársaság hívta meg a válogatott borászatokat, a gasztro kiállítók között pedig ott lesz a Lakatos Műhely, a Steamboo, a Bükki Sajt és a Zing Burger. Szirbek István művészettörténésszel bortörténeti, Katona Csaba történésszel sörtörténeti túrán vehetnek részt az érdeklődők, bebarangolva a szálloda lakosztályait.

Mautner Zsófia és Fűszeres Eszter lesznek a pénteki és szombati borvacsorák háziasszonyai, a főszereplők pedig az ország csúcséttermeinek képviselői, többek között a Gerbeaud, a Kistücsök, a Salon, a Tanti és a Gellért Söröző részvételével, míg Vajda Pierre étteremkritikus sajtkurzust moderál. Pénteken és szombaton megnyílik a Gellértben a Lakosztályétterem, amely kiváló keretet ad Pesti István Michelin-csillagos séf és a French Wine Society Champagne Master képzésén végzett pezsgőszakértő, Túróczi Anett hatfogásos Champagne-vacsoraestjének.

A Márton-napi Borfesztivált először zárja kettős Sunday brunch, melynek során a műfaj legjobb budapesti éttermei - a Paris Budapest, az Araz, a Hilton, a Gundel, a Manna és a Panoráma - képviseltetik magukat, sőt a Gellért Sörözőben ott lesznek Budapest legjobb kifőzdéi is. A rendezvénnyel kapcsolatos részletes információk a www.borfesztivalgellert.hu honlapon találhatók.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között

Falstaff: egri bor Közép-Európa legjobbjai között 

Most került be először, és rögtön 96 ponttal értékelte a St. Andrea Szőlőbirtok egyik csúcsborát az osztrák Falstaff magazin.
Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől

Szezonrajt helyett záróra – búcsú egy ikonikus balatoni étteremtől 

Évtizedes hagyományokkal rendelkezik a Kisfaludy-ház a balatoni vendéglátás területén, most mégis bezárt.
Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.