hirdetés

Jeles borászok és éttermek parádéja

Finom borokat és kiváló ételeket, folklór- és zenei programokat kínálnak azoknak, akik részt vesznek a XVIII. Egri Bikavér Ünnepen a hevesi megyeszékhely központjában, az Érsekkertben – hangzott el a szerdán tartott sajtótájékoztatón. Az eseménysorozat a szőlőskertek, a szőlősgazdák védőszentjének, Szent Donátnak a napjához is kapcsolódik.

hirdetés

A július 10-13. között megrendezésre kerülő nagyszabású fesztiválra sok látogatót várnak – jelentette ki a főszervező, Tarsoly József, Eger város hegybírója. Sorrendben ez lesz a negyedik, amelyet kivételes hangulatú környezetben, Eger ősparkjában, a korzón és környékén, valamint a szökőkút mellett tartanak. Az eseményen az Egri borvidék minden jelentős borászata képviselteti magát. A minőségi italokhoz pedig az egri és a város környéki éttermek ajánlanak egyedi fogásokat.

A fesztivál főszervezője, Tarsoly József (Fotó: Mentusz Károly)
A fesztivál főszervezője, Tarsoly József (Fotó: Mentusz Károly)


Traktoros gyorsulási és szépségverseny

A fesztivál középpontjában ezúttal is Eger zászlósborai állnak: a bikavér, illetve annak fehér változata, az Egri Csillag áll. Ezek mellett a helyi termelők rozé borait is megismerhetik a vendégek. Közel negyven borászat csaknem 120-féle nemes italát kóstolhatják meg az idei fesztiválra érkezők. Emellett húsz étterem páratlan gasztronómiai élményt garantál az érdeklődőknek. Az eseményt ünnepélyes keretek között dr. Kállay Miklós professzor, a Magyar Bor Akadémia elnöke nyitja meg.

A tó a híddal az egri ősparkban (Fotó: Mentusz Károly)
A tó a híddal az egri ősparkban (Fotó: Mentusz Károly)

Tarsoly József arról is beszélt, hogy a bikavér ünnep részeként a hevesi megyeszékhelyen, a Gárdonyi Géza Színház Deák Ferenc út előtti szakaszán tartják az egri borászok traktoros gyorsulási és szépségversenyét. Az erőgépek díszítését és a gyorsulási versenyen nyújtott teljesítményét háromtagú zsűri bírálja majd el. Emellett a fesztivál teljes területén wifi-elérést biztosítanak, és több nyereményjátékkal is készülnek a szervezők. Meghirdették a "Fotózz bikavért!" pályázatot is, melynek célja, hogy azokat díjazzák, akik egyedi látásmóddal mutatják be az Egri borvidék legismertebb nedűjét.

Együttműködést ajánlanak

A rendezvény környezetét vonzónak tartja Barabás Zoltán, a Magyar Gasztronómiai Szövetség alelnöke is. A nemzetközileg elismert, nagy múltú szövetség a hazai szakácsokat, az éttermi szakembereket, a cukrászokat és a pékeket tömöríti soraiba. Az alelnök hangsúlyozta: együttműködési megállapodást kívánnak kötni az Egri borvidékkel annak érdekében, hogy a hazai éttermek a jövőben az ételeik mellé minél több jó minőségű egri bort is ajánljanak a vendégeknek.

Barabás Zoltán, a Magyar Gazsztronómiai Szövetség alelnöke (Fotó: Mentusz Károly)
Barabás Zoltán, a Magyar Gazsztronómiai Szövetség alelnöke (Fotó: Mentusz Károly)


Az Érsekkertben felállításra kerülő Egri Bikavér Színpad kulturális programokkal várja az érdeklődőket – számolt be Kovács Katalin, az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója. A fesztivál előtt egy nappal kezdődő XXVI. Agria Folktalálkozó résztvevői ugyanis műsort adnak, és nemzetközi táncházat szerveznek az Érsekkertben. Emellett neves zenekarok is tartanak koncerteket a négy nap alatt. Látványosnak ígérkezik a fiatal ökölvívók sporttalálkozója is, akik a közönség előtt mérik össze tudásukat.

Fonogram-díj, másodszor

A fesztiválon immár 18. alkalommal lép fel a közelmúltban Fonogram-díjjal másodszor is kitüntetett egri Kerekes Band – erősítette meg Fehér Zsombor, az együttes frontembere. Ezúttal önálló sátorral jelennek meg a bikavér fesztiválon és kulturált borfogyasztásra invitálják a vendégeket.

A zenepavilon az Érsekkertben (Fotó: Mentusz Károly)
A zenepavilon az Érsekkertben (Fotó: Mentusz Károly)

Az érsekkerti Zenepavilonnál kialakított Egri Csillag Színpadon többféle stílust képviselő zenekar lép majd fel, ezzel is biztosítva a jó hangulatot – mondta Törőcsik Gábor programszervező a Part Egyesület képviseletében. Emellett délutánonként kreatív gyermekprogramokkal is várják a kicsiket, a színpadnál pedig fényfestésre is fogadnak alkotásokat.

A szökőkút, színes virágokkal (Fotó: Mentusz Károly)
A szökőkút, színes virágokkal (Fotó: Mentusz Károly)

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk