hirdetés

Kétszáz milliárd forintot nem lehet csak tejfölre költeni

A miniszterelnök bejelentette, hogy a SZÉP-kártya vendéglátás alszámlájáról élelmiszer is vásárolható 2022. február 1. és május 31. között. Erről a témáról kérdeztük Flesch Tamást, az MSZÉSZ tiszteletbeli elnökét.

hirdetés

Flesch szerint bár valóban váratlanul és felkészületlenül érte a szakmát ez a bejelentés, azonban az azóta már életbe lépett új rendelet leginkább a vidéki házakat érinti érzékenyen, a budapestiek bevételeit nemigen befolyásolja majd.

Flesch Tamás
Flesch Tamás

Megosztott költések várhatók vendégoldalról

Hozzátette, könnyen elképzelhető, hogy a SZÉP-kártya tulajdonosok  mind élelmiszerre, mind pihenésre, kikapcsolódásra is költenek majd ezen időszak alatt ugyanazon zsebből, elvégre, tette hozzá a megkérdezett szakértő, " nem lehet kétszáz milliárdot csak tejfölre költeni". Hiszen ismert tény hogy ekkora összeg van jelenleg a hazai kártyafelhasználóknál a munkavállalói oldalon.

Fizettségi kötelezettség mentességet az ágazatnak!

Kiemelte, hogy az MSZÉSZ vezetősége továbbra is a szakma túlélésének egyik feltételeként tartja azt, hogy a SZÉP-kártya keretösszege, valamint kedvezményes adózási feltételei 2022-ben is megmaradjanak, valamint a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetése alól is legalább július 30-ig mentesüljenek a vállalkozások, mert csak ez mentheti meg a covid által egyik legjobban sújtott ágazatot a teljes összeomlástól.

Húsvéti kilátások

Végezetül Flesch Tamás az idei tavasz kilátásai kapcsán elmondta, mind Budapest, mind a vidék szempontjából jó bevételre számít az ágazat a húsvéti időszakban. Azonban, húzta alá, ez nem jelenti azt, hogy mesés pozitívummal zárják majd a szállodások ezt az időszakot. Hiszen a kiadási oldal mértéke olyan brutális módon megemelkedett - az energiaárak, a munkaerő és az alapanyagok tekintetében -, hogy ezt a költségnövekedést nem ellensúlyozhatja majd az egyre jobban teljesítő bevételi oldal. 

 

 

 

 

 

 

 

Vágó Ágnes, főszerkesztő
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk