Költségvetési pénzt kapott a Malév

A költségvetési tartalékból emelték meg a Malév tőkéjét - tájékoztatott az MTI.

A Malév jegyzett tőkéjének készpénzes emelését a szerdán megjelent kormányhatározat szerint a költségvetés általános tartalékából emelték meg 5,3 milliárd forinttal - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szeptember 24-én jelentette be, hogy részben hitelek tőkévé alakításával, részben készpénzzel összesen 14,7 milliárd forinttal megemeli a légitársaság jegyzett tőkéjét.

Az állami tulajdonoshoz közelálló forrás szerint a tőkeemelésben a kisebbségi tulajdonos, az AirBridge Zrt. nem vett részt. A hitelek tőkévé alakítása pedig a magyar állam kölcsöneit mérsékeli.

Év végéig elég a lé

A Malév, a korábbi információk szerint több mint 102 millió euróval (jelenlegi árfolyamon 27,3 milliárd forint) tartozik a Vnyesekonombanknak. Az orosz állami tulajdonú bank nem csak közvetett tulajdonos az AirBridge Zrt.-ben lévő 49 százaléknyi részvénnyel, de a légitársaság fő finanszírozója is.

A 95 százalékban állami tulajdonban lévő Malév szeptember 24-én tartott rendkívüli közgyűlésén már döntöttek is az alaptőke felemelésről. Akkor az MNV a társaság megfelelő likviditásának biztosítására további 5,7 milliárd forint hitelt is nyújtott a légitársaságnak. Az MTI úgy értesült, hogy az év végéig elegendő pénzügyi forrása van a Malévnak. (MTI)


Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.
A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain 

A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.
Emirates és Visit Hungary megállapodás

Emirates és Visit Hungary megállapodás 

Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.