hirdetés
hirdetés

Kősivatagban és hadi útvonalon száguldanak a szaharai ralisok

Negyedik alkalommal rajtol el március 12-én a Saharun, a szaharai kaland- és navigációs rali Tunéziába.  Harminc felkészített autó és 65 kalandvágyó résztvevő vág neki a 4800 km hosszú távnak. Polgár András, a futam alapítója sajtótájékoztatón számolt be az előkészületekről.

hirdetés

Mint mondta, négy nap dűnés homoksivatag mellett, többek között kiszáradt sóstó- és folyómeder, kősivatagot átszelő Dakar útvonal, illetve Rommel hadi útvonala is vár a résztvevőkre. A gépkocsik 13 napos GPS versenyen/túrán vesznek részt, melynek keretében változatos útvonalon járják be a szaharai országot.

A tájékoztatón meglepetésként megjelent Abderraouf Betbaieb, Tunézia magyarországi nagykövete is. A látogatás nem volt véletlen, ugyanis a negyedik alkalommal induló afrikai futam ismét Tunéziába látogat. Hogy miért is pont Tunézia? – tette fel a kérdést Polgár András, majd meg is magyarázta: azért, mert itt van legközelebb homoksivatag, és a változatos táj minden szempontból megfelel az indulók offroad elvárásainak: négy nap homoksivatag, egy sóstón való átkelés, oázisok, tengerpart és a 2003-as Dakar útvonal várja a résztvevőket. Idén új útvonal lesz a második világháborúból megmaradt, Rommel német tábornagy által kikövezett hágón való átjutás, ahol leszakadt hidat és szakadékos meredek úton 500 méteres szintkülönbséget is le kell küzdeniük a csapatoknak.

A tájékoztatón megjelent a Tunéziai Turisztikai Hivatal budapesti irodavezetője, aki elmondta, hogy felkarolták az eseményt, és együttműködő partnerként tekintenek a Saharunra. Leith ben Zakour hivatalvezető szólt arról is, hogy ennek keretében a futam kommunikációs és sajtós segítséget is kap, így a verseny utolsó néhány napjára a média képviselői is csatlakozhatnak.

A Magyarországon élő Ahmed Szlimán, az Európa Afrikáért Alapítvány elnöke és több civil szervezet képviselője is megjelent a tájékoztatón, akit egyébként a „Sivatag nagyköveteként” is emlegetnek, mivel évek óta segíti a szervezőket. Célja Afrika és Európa közötti baráti és gazdasági kapcsolatok megerősítése. Véleménye szerint a futam nem csak a kontinensek közötti gazdasági kapcsolatokat erősíti, hanem a kultúrák megismerését és egymás elfogadását, ami hozzájárulhat a békés együttélés megerősítéséhez.

Elhangzott még, hogy a Saharun verseny és kaland kategóriában indul, de nincs kiértékelés és eredményhirdetés, viszont több turisztikai elemet tartalmaz. A résztvevők minden nap GPS alapú itinert kapnak, mely tartalmazza a navigációs pontokat, a pontkeresős (geocaching) koordinátákat, de vannak átlagsebesség-tartós és legrövidebb-út feladatok is. A turisztikai élményt emellett a koordináta nélküli és kötelező megálló feladatok biztosítják. Utóbbinál a résztvevők bizonyos időt el kell, hogy töltsenek a megadott helyszínen. Ilyen idén többek között a Lamborghini Múzeum lesz még Olaszországban, vagy a Colosseum mintájára épített ókori amfiteátrumnál El Jem városában.

A verseny tisztaságát egy 2009-ben kitalált rendszer, majd később egy továbbfejlesztett útvonalrögzítő eszköz és szoftveres kiértékelés biztosítja. A járművek 2-3 méteres pontosságú pozícióját másodpercenként rögzíti az autókba épített egység, majd a célba történő befutáskor a járművek automatikusan egy szerverre töltik fel az adatokat. A kiértékelés során a megtett út mellett ismertté válnak a sebességtúllépések is, melyek levonásokat jelentenek, vagy akár kizárást is.

A csapatok 13 etap után érkeznek majd meg március 23-án Monastirba, ahol ünnepélyes díjátadó keretében adják át a „kupákat”, ami a Saharunon szokás szerint és stílusosan talapzaton álló sivatagi rózsa.

További információk és a futamról szóló napi beszámolók az esemény Facebook-oldalán.

Indulás: március 12. csütörtök, reggel 9 óra a Lurdy parkolóból.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk