Mecsek, az ország gasztrolábnyoma

Helyi gasztronómiára alapozott kínálatával a Mecsek Zöldút Egyesület nyerte a "Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja" díjat, melyet szeptember 26-án dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár jelentett be az OMÉK-on. A pályamű címe: "Íme itt a Föld, egy lepedőnyi zöld"...S egy terítéknyi csoda, Mecsek, az ország gasztrolábnyoma.

Az Európai Bizottság (EB) új Kiváló Európai Desztinációk pályázata keretében minden évben kiválasztanak tagállamonként egy kiváló úti célt, amely egyebek mellett promóciós és szakmai jellegű támogatásban részesül. Fontos cél a kiváló minőségű, de még kevésbé ismert turisztikai célpontok népszerűsítése és az adott célterületen tevékenykedő kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése is.

Az EB 2014-2015-ben kilencedik alkalommal írta ki a pályázatot, amelyen Magyarország a maximális, 75 százalékos uniós támogatást nyerte el "Egy csipet Magyarország" című projektjével. A projekt témája a helyi gasztronómia, mint turisztikai motiváció volt, lebonyolítását 50 ezer euróval támogatta az EB.

A magyarországi kiírásra 19 pályázat érkezett, a döntőbe öten kerültek. A végleges döntést az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretében rendezett szakmai záró konferencián hozta meg a turisztikai szakemberekből és turisztikai szakmai szervezetek képviselőiből álló döntőbizottság.

Az elismerő címet elnyert magyarországi térség marketingeszközeinek fejlesztéséhez a Magyar Turizmus Zrt. nyújt segítséget. A nyertes térség részt vehet továbbá a 2015. évi Európai Turizmus Fórumon, ahol európai társaival átveheti a ,,Kiváló Európai Desztináció'' díjat. A nemzetközi piacokon való promóciót a közös európai portálon való megjelenési lehetőség (www.edenineurope.eu) segíti. A pályázat győztese részt vehet továbbá az Európai Bizottság kezdeményezésében megvalósuló, az európai nyertes desztinációk szakmai együttműködését elősegítő hálózatfejlesztési projektben. A nyertesről magyar és angol nyelvű szakmai összefoglaló készül, továbbá megjelenési lehetőséget kap a Magyar Turizmus Zrt. micro-site-ján, az eden.itthon.hu honlapon. A pályázaton nem csak a nyertes, hanem a további helyezettek és résztvevők is többszintű promóciós hozzájárulást nyerhetnek a Pályázati Útmutatóban leírtak szerint.

Az Európai Bizottság 2006-ban indította útjára a Kiváló Európai Desztinációk nevű projektjét, amely az európai kontinens természeti, kulturális és szellemi örökségének sokszínűségét hivatott bemutatni a turisták számára. Az EDEN egy angol mozaikszó (European Destinations of ExcelleNce).


A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.