Meg is jött a JOON

Ma hivatalosan is elindult az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON. A korábban az Air France által üzemeltetett Budapest és Párizs között közlekedő járatokat átveszi a JOON, a megszokott kényelmes átszállási lehetőségek megtartása mellett.

Az október 28-i csendes start után november 8-án hivatalosan is elindult az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON első járata a párizsi Charles de Gaulle (CDG) repülőtérről Budapestre. Az ünnepélyes járatindításon a francia nagykövet mellett részt vett az Air France KLM regionális vezérigazgatója, a Budapest Airport vezérigazgatója és a JOON vezérigazgatója is.

A téli menetrend kezdetétől a korábban az Air France által üzemeltetett járatokat – naponta háromszor – immár a 2017-ben indított JOON repüli a magyar és a francia főváros között. A járatok természetesen továbbra is a már megszokott kényelmes átszállási lehetőségeket biztosítják az Air France és KLM kiterjedt útvonalhálózatára.

Az ünnepélyes járatindításon, amelyen természetesen nem maradhatott el a repülőtéri tűzoltók által biztosított vízsugár-köszöntés sem, részt vett Pascale Andréani, Franciaország budapesti nagykövete, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Thijs Komen, az Air France KLM a régióért felelős vezérigazgatója, valamint Jean-Michel Mathieu, a JOON vezérigazgatója is.

„Nagy öröm számunkra, hogy a JOON, az Air France testvér-légitársasága az elsők között Budapestet választotta a Párizsból elérhető úticéljának.” – emelte ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. – „A JOON megjelenésével 16 %-kal nőtt az utasok rendelkezésére álló férőhelyek száma a Budapest-Párizs vonalon. Erre a bővítésre biztosan lesz is kereslet, hiszen a két főváros között évente mintegy hatszázezren utaznak, és ez az utasszám folyamatos növekedést mutat; az idei év végére elérheti a hétszázezer főt is.”

Jean-Michel Mathieu, a JOON vezérigazgatója hozzátette: „Ezen a télen napi három járattal, a 2019-es nyári menetrendtől kezdve pedig napi 4 járattal, 16%-kal több ülést biztosítunk az utasoknak.”

A JOON új színt hoz a légitársaságok világába, szolgáltatásait a legújabb utazási trendeknek és igényeknek megfelelően alakították. A Budapest-Párizs járat is egy intenzív terjeszkedés része, a magyar fővárossal egyidejűleg pedig a fjordok kapujaként emlegetett norvég Bergen felé is nyit a JOON. Az újabb járatnyitási hullám a nyári bővítést követi: több hosszú távú JOON-járat indult Párizsból Kairóba, Fokvárosba, Fortalezába, Mahéba és Mumbaiba az elmúlt szezonban, de Berlin, Barcelona, Porto és Lisszabon mellett immár Rómába, Nápolyba és Isztambulba is repülhetünk a JOON járatain. 2019 nyarától Ecuador fővárosába, Quitóba is utazhatunk Párizsból, ahogy a karib-tengeri Saint-Martin szigetére is, az európai desztinációk sorához pedig Madrid, Stockholm, Prága és Manchester csatlakozik 2019 nyarától.


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.