Nem minden repülőnek kell kifutópálya

Egy denveri vállalat gépe a felszállást és a landolást akár függőlegesen is képes lenne kivitelezni.


A merevszárnyú repülőgépeknek hosszú, nyílt kifutópályára van szükségük ahhoz, hogy egy huzamosabb gyorsulási szakasz után elegendő lendületet vehessenek a felemelkedéshez. Az ilyen repülőgépek landoláskor a lassulási folyamathoz is hasonlóan sima és terjedelmes földterületet igényelnek. A felszállás során a kifutópályát csak akkor lehetne mellőzni, ha a szárnyas járművek a hagyományostól eltérő módon juthatnának fel a levegőbe.

Az XTI gépei épp ezzel a lehetőséggel kecsegtetnek, amikor a függőleges felemelkedés és földet érés lehetőségét kínálják a mindenkori utazók számára. Az öt ember szállítására képes, üzleti célú jármű különlegessége, hogy míg a billenőrotoros hajtóművével a fel- és leszállást a helikopterekhez hasonlóan hajtja végre, a fellegeket már suhanó repülőgép gyanánt szeli keresztül.

Az alábbi videó az XTI kampányának része, amellyel a találmány közösségi finanszírozását kívánják előmozdítani:
{youtube|id=A5tyDMMo-Ic|width=572}
A denveri cég által kiötlött, TriFan 600 nevű gép a szándékok szerint tehát öt utas és egy pilóta szállítására lenne képes. A masina legfeljebb 1200 mérföldet (1931 km) tudna megtenni, a végsebessége pedig a 400 mérföld per órát (640 km/h) környékezné. A gép repülési magassága 30 000 láb (kb. 9000 m) lenne. A repülőt három csőlégcsavar 90 másodperc alatt emelné a levegőbe, és ezekből kettő ezután párhuzamos helyzetből merőleges pozícióba billenne át, így biztosítván az előrehaladást a légi jármű számára. A harmadik propellert tolóajtóval zárnák el a külvilágtól, hogy ne keltsen zavart a repülőgép aerodinamikájában.

Az XTI jelenleg a StartEngine közösségi finanszírozási platformon gyűjti a projekthez szükséges anyagi forrásokat, ahol is támogatók vállalati részvénycsomagok lefoglalásával segíthetik elő az egyes koncepciók megvalósulását.

Forrás: Popular Science

Forrás: GyártásTrend


Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.