„Nem minden tőlünk függ”

A lengyel légitársaság vezetője szerint a budapesti működésük az elvárásoknak megfelelően alakul, folytatják, amit elkezdtek, de a siker nem csak rajtuk múlik.

Hanem például műszaki tényezőktől is. A Dreamlinereket is hajtó Rolls Royce hajtóművek utóbbi időkben történt meghibásodásai miatt a típusból világszerte épp 40 darab a földön van. (Ne kezdjenek el otthon a monitorok előtt pánikolni: a légi közlekedésben semminek sem tréfa még a fele sem, mindent gondosan kivizsgálnak!)  „Továbbra is biztonságos az üzemelés” — igyekezett Milczarski is megnyugtatni a hazai utazóközönséget.

Ami nem is annyira hazai. Még. Arra a kérdésünkre, hogy a New York-i és chicagói járatot milyen arányban töltik Magyarországról, valamint a Ferihegy vonzáskörzetébe még beleférő szomszédos országokból, a LOT-vezérigazgató azt felelte: inbound értékesítünk a legtöbbet. Ezen minden bizonnyal sokat változtathat, ha budapesti Dreamlinerükre ráhordanak a környező országokból.

„Gondolkodunk a valódi bázissá válásonm amihez ráhordó járatok szükségesek, hálózati légitársaság vagyunk” — magyarázza Milczarski. Talán ehhez szükséges a magyarországi működési engedély megszerzése? — merül fel a kérdés. Az ún. AOC-vel már kapcsolatba hozták a LOT-ot, de a vézerigazgató érdeklődésünket azzal hárítja, hogy „korai még erről beszélni.”

Március végén munkatársunk Rafal Milczarski társaságában repülte haza a LOT első Boeing 787-9-esét. A fedélzeten készített interjú során hangzott el, hogy a lengyelek örömmel vették volna, ha elnyerik a nyugat-balkáni járatokra kiírt tendert. „Továbbra is ebből a régióból szeretnének ráhordani?” — faggatózom. „Indulunk, ha ismét kiírják a pályázatot” — így a sejtelmes válasz. Hozzáteszi: „Budapestnek minden esélye megvan komoly gyűjtő-elosztó reptérré válni.” Milczarski szerint a fejlesztések egyre inkább igazodnak a long haul üzemeltetéshez. „Remek az együttműködés a Budapest Airporttal” — jelenti ki. Nem mellesleg, a hamarosan saját lounge-ot nyit a LOT a Ferihegyen.

„Nem váltunk szövetséget” — cáfolta Rafal Milczarski azokat a folyosói pletykákat, melyek szerint a LOT agyőt intene a Star Alliance-nek és átnyergelne a oneworld-be. A pletykák okaként sokan a Lufthansa Csoporttal való konkurálást látják, Milczarski azonban azzal nyugtatott, hogy a szövetségi tagok nemcsak partnerei, de versenytársai is egymásnak. Szintén igyekezett eloszlatni azokat az aggályokat, melyek szerint ritkulna a Budapestről induló tengerentúli járataik sűrűsége. „Alapvetően nem változik, marad a frekvencia, sőt újabb útvonalak nyílhatnak” — feleli. Esetleg a Távol-Keletre? — érdeklődünk. Egyértelmű választ nem kapunk: majd a piac, vagy a kétoldalú légügyi megállapodások alapján a politika eldönti. Ez esetben jól jöhet egy magyar AOC…


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.