hirdetés

Nemzetközi négycsillag a miskolci City Hotelnek

A City Hotel Miskolc elnyerte a négy csillagos minősítést a Hotelstars Union rendszerében. Mi a Hotelstars Union? Milyen feltételekről van szó? Miért van szükség erre a minősítésre? Mindezekről dr. Barkóczi Istvánnal, a City Hotel Miskolc tulajdonosával beszélgetett az Észak-Magyarország munkatársa.

hirdetés

- Azzal kell kezdenem, hogy egy kormányrendelet értelmében a kereskedelmi szálláshelyek idénjúnius 31-ig használhatják korábbi minősítésüket. Ezt követően - vagyis július elsejétől - csak az a "csillagbesorolás" érvényes, amelyet a Hotelstars Szállodai Minősítő Rendszer szempontjainak, követelményeinek megfelelve kap az adott hotel. A City Hotel Miskolc a napokban sikeresen esett át a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) szakemberei által végzett helyszíni bírálaton, így az új, nemzetközi rendszer szerint is jogosultak vagyunk a "négycsillagos" címre" - tudtuk meg dr. Barkóczi Istvántól.

Szigorú minősítési rend A City Hotel tulajdonosa elmondta azt is, hogy a Hotelstars Union egy az Európai Unió tagországaiban működő egységes szállodai minősítő rendszer, amelynek célja, hogy a hotelek kategorizálása azonos alapelvek alapján történjen. A rendszert a brüsszeli székhelyű HOTREC (Hotels, Restaurants and Cafés in Europe) dolgozta ki, és ennek a szállodákat, éttermeket, kávéházakat képviselő nemzetközi szakmai szövetségnek tagja az MSZSZ is. Az igen szigorú minősítés három részből áll, az első körben a hotel önmagát minősíti, tulajdonképpen meghatározza, hogy hány csillagért indul, ezt követi a minősítő bizottság helyszíni ellenőrzése, végül pedig a bírálat, a döntés. A minősítő rendszer nem kevesebb, mint 270 feltétel teljesítésén alapul. Ezek a szempontok minden apró részletre kiterjednek, felölelik a teljes működést, gyakorlatilag a szolgáltatás minden részletét.

Nem kötelező, de fontos - Igaz ugyan, hogy a minősítés nem kötelező, de mi fontosnak tartottuk, hogy a minket választó vendégek tudják: nálunk a szolgáltatások színvonala megfelel a nemzetközi elvárásoknak, szakmai munkánkat a Hotelstars Union rendszere szerint végezzük - hangsúlyozta dr. Barkóczi István. (forrás: Észak-Magyarország)

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk