A New York-i azonban egy kissé el fog térni a moszkvaitól. Az orosz fővárosban a taxisok maguk gyűjtik össze az utak mentén integető utasokat, ezenkívül jól kiépített az olcsó útvonal-taxik hálózata is, amelyben kisbuszokkal szállítják az utasokat. A legnagyobb amerikai városban a két moszkvai rendszert elegyítve kísérleti jelleggel három előre kijelölt útvonal mentén indítanak csoportos taxizást, hagyományos sárga taxikkal. A péntektől induló új rendszerben a taxik egyszerre legföljebb 4 utast szállítanak majd előre megállapított, 3 vagy 4 dolláros egységáron. Ez lényegesen olcsóbb, mintha valaki egyedül utazna egy taxiban. Az utasok - akik egy meghatározott állomáson ülhetnek be a kocsiba, egyelőre csak hétköznap reggelente 6 és 10 óra között - az útvonal mentén bárhol kiszállhatnak a taxiból. Az egyéves kísérleti programban két útvonal a manhattani központi pályaudvaron ér véget. A jövőben, siker esetén útvonalakat létesítenének a Pennsylvania pályaudvarhoz, a La Guardia repülőtérhez és egy nagy buszpályaudvarhoz is. Ez a fajta csoportos taxizás Washingtonban bevett gyakorlat, New Yorkban viszont eddig csak kivételes esetekben engedélyezték, például a 2005-ös közlekedési vagy a 2007-es taxis sztrájk idején. Anyagilag az utasok és a taxisok is jól járnak; a Columbus Circle és a Grand Central Terminal közötti útvonalon például az utasok csak a rendes viteldíj felét, 3 dollárt fizetik ki, a taxis pedig tele kocsival, vagyis 4 utassal kétszeres díjat vághat zsebre. Egy megszorítás van: a csoportosan taxizók nem mobiltelefonozhatnak az autóban. (MTI)
New York bevezeti az iránytaxizást
Ahhoz hasonló "csoportos taxizást" vezetnek be New Yorkban, amely Moszkvában már évtizedek óta ismert: egy taxiba ültetik az egy irányban haladó idegen utasokat.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.