hirdetés
hirdetés

Nyáron: vidék igen, Budapest nehezen elképzelhető

Rövid előrejelzést kértünk a járvány utáni helyzet megítéléséről Flesch Tamástól, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökétől. Íme, a prognózis, amely részben derülátó, a főváros esetében azonban kevésbé az.

hirdetés

A megkérdezett szakember azonnal nyilvánvalóvá tette, a főváros esetében korai lenne nyáron a szállodáknak, vendéglátóegységeknek turistákkal számolni, ugyanis, mint mondta, szerinte amíg nem lesz megfelelő vakcina a koronavírus ellen, addig egyik ország sem – hazánkat is beleértve – nem számolhat külföldről érkező jelentős vendégkörrel. Márpedig Budapest turizmusának nagyrészét az országhatáron túlról adják.

continentaltravel.hu
continentaltravel.hu

Ráadásul, tette hozzá Flesch, azt se feledjük, hogy az országhatárok feloldása után a légiforgalom gyors visszarendeződését sem várhatjuk, így az idei főszezonra biztos nem indulhat be a fővárosban jelentős mértékben az idegenforgalom.

Vidéken azonban, mint jelezte a szakember, más a helyzet. Ott a nyári főszezonra kinyithatnak majd a házak, a különböző, kisebb-nagyobb vendéglátóegységek, és mivel belföldön a mozgás a nyári időszakra a jelek szerint lehetővé válhat – így a nyaralni vágyók idén biztos hazai desztinációkat keresnek majd fel. Joggal gondolhatjuk és prognosztizálhatjuk, hogy felértékelődnek a hazai helyek, amelyeket egyre többen keresnek majd fel.

Persze, húzta alá az MSZÉSZ-elnök, a szigorú biztonsági előírásoknak, higiéniának, távolságtartási előírásoknak mindenütt meg kell majd felelni, és mindenhol lesz felső limit is a vendégek számának tekintetében.

Így tehát összegzésként elmondható, az idei nyáron a nyaralás biztos más lesz, mint amit eddig megszoktunk. Másképpen, de elindulhat a nyári főszezonra a belföldi, vidéki szállodaipar és vele együtt ugyanott a vendéglátás.

Vágó Ágnes, főszerkesztő
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk