Orosz repülőgép zuhant le Egyiptomban (frissítve)

224 utassal a fedélzetén szombaton lezuhant egy orosz utasszállító gép a Sinai-félszigeten. Helyi jelentések szerint senki nem élte túl a tragédiát. A gép Sharm el-Sheikh-ből indult és Szentpétervárra tartott.

A gép a Metrojet légitársaság Airbus A321-es repülőgépe volt, amely a felszállás után 23 perccel, 9450 méteres magasságban tűnt el a radarok képernyőjéről a Sínai-félsziget felett, Hassana térségében, el-Arish városától délre. Az eset után a Lufthansa és az Air France légitársaság bejelentette, hogy gépeik elkerülik a Sinai-félsziget légterét a vizsgálat lezárultáig. Biztonsági szakértők műszaki hibára gyanakszanak, olyan hírek is felröppentek, hogy a pilóta kényszerleszállást próbált meg végrehajtani. A gép kettészakadt, első része egy sziklának csapódott, a farokrész pedig kiégett.

Szakértő: nem valószínű, hogy lelőtték az orosz gépet

Az eddigi információk arra utalnak, nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőtte le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgépet - mondta Pető György légügyi szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

A szakértő elmondta: a helyszínen készített képek tanúsága szerint viszonylag "egyben van" a légi jármű törzse, ami arra enged következtetni, hogy nem lőtték le és nem robbant fel a levegőben, hanem a kényszerleszállás közben sérült meg.

A katasztrófa hátterében feltételezhetően műszaki hiba és emberi mulasztás állhat - mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálatok mindent kiderítenek majd, de az mindenképpen nehezíti a folyamatot, hogy több nemzet is érintett, a repülőgép gyártója, az üzemeltetője és a szerencsétlenség helyszíne miatt.

Valószínűleg inkább hónapokig tart majd a vizsgálat, mind hetekig - tette hozzá.

Az Iszlám állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet.

Egyiptomi biztonsági források a nap folyamán annak a véleményüknek adtak hangot, hogy műszaki probléma okozhatta a légi szerencsétlenséget.

Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett több katonai forrás is úgy vélte, hogy az Iszlám Állam egyiptomi szárnyának a felkelői, akiknek a Sínai-félsziget északi része a fellegvára, nem rendelkeznek olyan rakétával, amely képes lelőni egy kilencezer méter magasan haladó repülőgépet. Nem zárták ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy pokolgép lehetett a gép fedélzetén, vagy akkor találta el rakéta, amikor a repülőgép műszaki hiba miatt leszálláshoz készülődött.

Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. 23 perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter (más források szerint 9000 méter) magasan repült.

A Kogalymavia kizárja az emberi vagy műszaki okokat a szerencsétlenségben

A Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság hétfőn kizárta a lehetőségek közül azt, hogy az Egyiptomban lezuhant repülőgépük katasztrófájához emberi vagy műszaki okok vezettek volna, szerinte csakis "külső behatás" miatt eshetett darabokra a gép már a levegőben.

Orosz hírügynökségek idézték a társaság vezetőjét, aki szerint a külső ok lehet az egyetlen ésszerű magyarázata annak, hogy a repülőgép a levegőben megsemmisült.

Alekszandr Szmirnov, a Kogalymavia vezérigazgató-helyettese újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "a repülőgépet ért külső műszaki behatás lehet az egyetlen magyarázat" a katasztrófára.

Egy egyiptomi pilóta szerint nem adott le vészjelzést az orosz gép

Nem adott le vészjelzést a Sínai-félszigeten szombaton lezuhant orosz repülőgép egy egyiptomi pilóta szerint, aki nevének elhallgatását kérve nyilatkozott hétfőn az MTI-nek. Állásfoglalásával megerősítette a polgári légi közlekedésért felelős miniszter korábbi közlését.

Egyiptomi tisztségviselők ellentmondásos sajtónyilatkozatokat adtak a tragédia napján, ami zavart keltett a szerencsétlenség körülményeit taglaló médiajelentésekben. Szombaton a légi baleseteket vizsgáló egyiptomi bizottság igazgatója, Ajman el-Mokaddem azt mondta, hogy az orosz pilóta műszaki hibát jelentett, és kényszerleszállást akart végrehajtani a Sínai-félsziget északi kikötővárosában, el-Arísban. A gép el-Arístól körülbelül 70 kilométerre délre csapódott szikláknak az al-Haszana nevű sivatagi körzetben.

Később azonban a polgári légi közlekedésért felelős miniszter, Hoszám Kámel egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a pilóta nem adott le vészjelzést az irányítótoronynak. A tárcavezető szavai szerint "semmilyen rendellenesség nem történt a repülő lezuhanása előtt. Egyszer csak eltűnt a radarról."

Az MTI-nek nyilatkozó pilóta a második forgatókönyvet erősítette meg. "Közeli barátom a miniszter, és teljes mértékben megbízom abban, amit mond. Az eddigi tapasztalataim szerint ugyanakkor csak a megtalált két fekete doboz adatainak kiértékelése után derülhet fény a katasztrófát kiváltó okokra" - mondta, és óva intette a sajtót az idegenkezűség lehetőségéről szóló spekulációktól, amelyek szerinte csak tovább mélyítik az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmát.

"A pilótafülkében lezajlott párbeszédek hangfelvételeiből sok minden ki fog derülni, de fény derülhet a körülményekre a - jelenleg 15 négyzetkilométeres körzetben folyó - kutatóakcióval fellelt roncsok megvizsgálása során is. Más égési nyomokat hagy a darabokon a becsapódáskor keletkezett tűz, és mást egy rakéta vagy egy, a fedélzeten működésbe lépett robbanószerkezet" - mondta.

Az Iszlám Állam terrorszervezet egyiptomi ága, a főleg a Sínai-félsziget északi részén tevékenykedő Vilájat Sínáa (Sínai Tartomány) mintegy nyolc órával a történtek után egy közleményt adott ki, amely szerint az orosz gépet "a kalifátus katonáinak sikerült leszedniük az égről".

Ugyanakkor mind az egyiptomi, mind pedig az orosz hatóságok azonnal kizárták, hogy terrortámadás történt volna. Ezt a lehetőséget a legtöbb nemzetközi szakértő is valószínűtlennek tartja, elsősorban azért, mert a jelen ismeretek szerint a dzsihadistáknak csak olyan föld-levegő légelhárító rakéták állnak rendelkezésükre, amelyek hatótávolsága a gép 30 ezer lábnyi (több mint 9 ezer méter) repülési magasságának maximum feléig ér el. Hangsúlyozták ugyanakkor: a fekete dobozok adatainak kiértékeléséig sem az nem zárható ki, hogy a gép fedélzetén bomba robbant, sem az, hogy esetleg - amikor a gép technikai okokból alacsonyabbra ereszkedett - földről kilőtt rakéta találta el.

Az al-Maszri al-Jóm című egyiptomi napilap ugyanakkor hétfőn arról írt, hogy a szerencsétlenül járt, tizennyolc éve üzemben lévő légi jármű 2001-ben már szenvedett balesetet. Az akkor éppen Bejrútból érkező gép hátsó része landoláskor a kairói repülőtér betonpályájához csapódott.

Még hétfő este befejezik a helyszínelést

Még hétfő este befejeződnek a vizsgálatok a Sínai-félszigeten történt repülőgép-szerencsétlenség helyszínén - közölte az egyiptomi miniszterelnöki hivatal.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának tájékoztatása szerint moszkvai idő szerint este tíz - magyar idő szerint nyolc - órakor érnek véget a munkálatok. A tárca azt is jelentette, hogy eddig a repülőgép roncsának tizenkét nagyobb darabját találták meg.

Az egyiptomi kormányfői hivatal közleménye arra vonatkozóan nem szolgált információval, hogy a gép két fekete doboza által rögzített adatok kiértékeléséről mikorra várható jelentés.

Az orosz polgári repülésügyi hatóság közlése szerint a vizsgálatban Egyiptom és Oroszország mellett Franciaország és Németország -, ahol a gépet tervező és gyártó vállalat működik -, illetve Írország is részt fog venni, mivel ott regisztrálták a repülőgépet.

Az ír légügyi hatóság (IAA) szóvivője eközben úgy nyilatkozott, hogy a repülőgép légialkalmassági bizonyítványához szükséges, évente esedékes vizsgálaton a jármű minősítései kielégítőnek bizonyultak. Hozzátette azonban, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos munkálatokért, így a gép karbantartásáért és biztonságáért a nemzetközi repülési szabályzatnak megfelelően Oroszország felel.

Bosszút állhat Oroszország az Iszlám Államon

Ha bebizonyosodik, hogy valóban az Iszlám Állam követett el merényletet a Sínai-félszigeten szombaton lezuhant orosz repülőgép ellen, akkor Oroszország nem fog kegyelmezni a terroristáknak - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.

A szakértő szerint egyelőre nagyon sok az egymásnak ellentmondó információ az ügyben, ezért mindenképpen meg kell várni a vizsgálatok eredményét.

Ha kiderül, hogy a terroristák lőtték le a gépet, akkor az oroszok azt is tudni akarják majd, hogy miként és honnan szereztek olyan rakétát, amely kilencezer méterre is hatékony.

Forrás: Al Jazeera

Forrás: MTI


Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.