Tunézia három arca
3. rész Sousse
Felfedeztük Tunézia három különböző vidékét, megismerhettük lakóit, látnivalóit, szépségeit, kóstolhattuk a helyi ízeket, ételeit, italait.
Az észak-afrikai országban történő kalandozásunk utolsó állomásaként arra a helyre érkezünk, amely az egyik legismertebb tunéziai desztináció, sok magyar a repülőtéri transzferrel nem is indul másfelé, hanem egyenesen megcélozza az ország topnyaralóvárosát, és onnan nem mozdul tapodtat sem. Egyrészt igaza is van, mert Sousse-ban megtalálható mindaz a fontos épület, emlék és vendégváró, lazulós hely – van szép medinája, nyüzsgő szukja, fantasztikus gyűjteménnyel rendelkező múzeuma, homokos strandjai a szállodasorok mentén, európai szemmel is vonzó bevásárlósora és tényleg remek éttermei -, ami miatt feledhetetlen helyben is az élmény.
Szusszanásnyira Sousse-tól
Nézzünk körül mi is Sousse városához közeledve, először újból Monastirban megállva – a turista szemével. Valamilyen számunkra ismeretlen elgondolásból a helybéliek úgy vélik, mindenki számára érdekes és lenyűgöző élmény országuk egykori első emberének, Habib Bourguiba sírja a családi mauzóleumban, amely tulajdonképpen egy látványos márványszarkofág egy olyan hatalmas építmény kellős közepén, amelyet egyrészt fegyveres őriz éjjel-nappal, másrészt egy óriási kristálycsillár (nem számoltam meg, de azt mondták, hogy 350 darabból illesztették össze) csüng alá a város híres szülöttének végső lakhelye fölé, harmadrészt oldalában egy minimúzeum is található a nagy államférfi mindennapjait bemutatva. Például elérzékenyülve láthatjuk a készüléket, amelyen egykor telefonált, vagy az okulárét, amit hétköznaponként viselt, sőt, iskolai bizonyítványaiba, még gyerek- és felnőttkorában viselt ruhadarabjaiba is betekintést nyerhetünk.
Erőd volt, múzeum lett
Ha tehát túljutottunk a helybéliek egyik fontos és számukra szent helyén, máris irány Sousse városa, ahol, ha már kulturálódunk és ismerkedünk az ország történelmével, tényleg nem érdemes kihagyni a helyi mozaikmúzeumot, mert páratlan élményben lehet részünk. Állítólag az ott látható kiállítási anyag a főváros Bardo-múzeumának anyagával vetekszik, és már csak amiatt is érdemes jegyet váltani a Sousse-ban található helyi múzeumba, mert a tuniszi gyűjtemény helyszíne látogatásunk idején még zárva volt, és a hírek szerint nem is nyitják meg a nagyközönség számára egyhamar.
Először azt hisszük, valamiféle börtönt látogatunk meg, ahol még a macskák is rács mögül figyelik az utcán történő eseményeket, azonban idővel rájövünk, hogy ez az erőd, amit Kasbah-nak hívnak, tulajdonképpen egy szenzációsan gazdag leletekben gazdag, a 2. és a 3. századból (!) származó mozaikgyűjteményt rejt. Medúzafejek, Bacchus-alakok, istenek, tigrisek, oroszlánok, halak, fürdőző Vénusz (halálprecíz megformálással) figyelik a látogatót a falakról, a padlóról – mindez apró mozaikokból kirakva, és hála a tunéziai fura védelmi szokásoknak, közelről, akár test-, szem- sőt, kézközelből is megcsodálhatók. Az egyik teremben pedig pun korból származó sírok gyűjteménye látható, latin feliratokkal.
Golf, gasztro, slow dining
Vendéglátóink elvisznek minket egy közeli golf-paradicsomba is, amely az El Kantaoui nevet viseli, és mondjuk érdekes a 2-3. századi, majd későbbi években tett múzeumi időutazás után két olyan 18 lyukú, nemzetközi versenyekre is alkalmas, tengeri panorámával rendelkező modern golfpályát látni, amely egy 130 hektárnyi, modern tengerparti település szerves része, ahol sorra húznak fel újabb és újabb épületeket, pedig már így is számos luxushotel, apartman várja a vendégeket. Macska természetesen az utcákon itt is van bőséggel, és amikor betérünk egy helyi kávézóba, még egy érdekességet fedezünk fel. A múlt találkozik itt is a jelennel, amikor az iszlám imára szólító müezzin hangja előtt percekkel a kávézó egyik dolgozójának telefonján megszólal egy olyan app, amely a müezzin dallamával arra figyelmezteti tulajdonosát, hogy hamarosan indulnia kell a mecsetbe, mert ima lesz.
Mindenütt kóstoltunk tunéziai finomságokat, és azt állapítjuk meg, hogy konyhájuk inkább könnyed mediterrán jellegű – a kifinomult gasztronómiájáról híres francia hatással, mint a történelmükből tudjuk, nem véletlenül -, mintsem valódi értelemben vett arab. Azonban egy dolog mindenütt figyelmeztet arra, hogy mégiscsak arab országban járunk: folyamatosan csípős ételeket tálalnak elénk, méghozzá nem akármilyen erőseket, hanem nagyon!
Viszont azt is észrevesszük, mindenütt, így az éttermek asztala alatt is profin kunyeráló macskák is hozzászoktak az erős fogásokhoz, vidáman falatoznak a nekik ledobott erős ízű csirkéből, halfélékből – és kutyabajuk (jobban mondva macskabajuk) sincs. Ami még nyilvánvaló és számoljon mindenki ezzel, aki betér egy tunéziai étterembe: egy ebéd vacsora sosem a „rendelek valamit gyorsan, kihozzák, felfalom és már rohanok is tovább” jegyében történik, hanem nagyon is ráérősen, általában órákig tart egy-egy étkezés.
Sok-sok olivabogyó, humusz, kuszkusz, friss paradicsom, szardíniaféleségek kerülnek először az asztalra vendégköszöntőként. Levessel, főzelékkel ne számoljon, aki egy-egy tunéziai gasztrohelyre betér, azonban tökéletesen elkészített friss halfélével (tengeri süllő, sügér, márna), tenger gyümölcseivel (kagyló, rák, tintahal, homár, polip, osztriga) annál inkább. És mindezek a finomságok egy-egy kacsintás kíséretében érkeznek vendéglátóinktól, ugyanis szívesen kínálják az asztalon só helyett mindig ott található méregerős chilit, hogy azzal szórjuk meg az ételt. Azért, magyarázzák, mert ez jelzi a jó étvágyat és a szenvedélyt.
Az órákig tartó étkezés méltó befejezése a mindig felszolgálásra kerülő gyümölcsök gazdag választéka és ízletes tea az ebéd/vacsora végén. Gyakran hoznak pudingszerű, nagyon finom desszertet is. És még egy jó tanács a legvégére: bár egy vallásos, alapvetően muszlim lakosú országban járunk, ahol a helyiek nem(igen) isznak alkoholt, a helyi borféléket azonban ne féljünk kipróbálni, mert válogatottan szép tételeik vannak, és a helyi sört is érdemes legurítani, mert tényleg kiváló.
Köszönet a meghívásért a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének.
