140 millió forint Gulácsy Lajos festményéért

Több mint három órán keresztül záporoztak a licitek a Virág Judit Galéria 74. téli aukcióján a teltházas Kongresszusi Központban, ahol Tihanyi Lajos váratlanul felbukkant remekművét 130 millió forintért vásárolták meg, míg Gulácsy Lajos sejtelmes festménye egészen 140 millió forintig menetelt. 

Gazdára találtak még többek között Vaszary János, Czóbel Béla, Czigány Dezső és Mednyánszky László alkotásai is. Egy Zsolnay óriásváza 28 millió forintot ért. Rengeteg licit online formában érkezett az aukción.

 

Az este egyik legjobban várt szenzációja Tihanyi Lajos 100 éve nem látott remekműve volt, amely egy magyar család tulajdonában vészelte át az elmúlt évtizedeket, majd bukkant fel a műkincspiacon, a puszta létezésével is megdöbbentve a szakértőket. A Tájkép Margit-híddal című festmény az aukción 130 millió forintért talált új tulajdonosra. A festmény Budapest történetének egyik legdrágább és leglátványosabb magánpalotáját, Wagner János építész egykori villáját örökíti meg az utókornak, a Duna és a Margit-híd pedig tökéletesen látszik a távolban. Tihanyi Lajost mindig is megihlette a város nyüzsgése, a kép művészeti értékét pedig növeli, hogy kevés jelentős művet ismerünk a magyar klasszikus festészetben, amely a korabeli Budapestet ábrázolná - különösen ilyen minőségben.

Gulácsy Lajos kivételes remekművére több, mint két évtizeden keresztül vártak a gyűjtők, egyikük végül 140 millió forintért szerezte meg a festményt. A Régi instrumentumon játszó hölgyet 2002-ben nevezte el a szakma és a sajtó a magyar Mona Lisának. A hölgyalak egyszerre égi és földi tünemény, aki a valóság és a művészet között lebeg, sejtelmes mosolya pedig igéző volt a kép keletkezésekor és azóta is. 2002-ben került elő az elveszettnek hitt alkotás, és abban az évben, a Virág Judit Galéria aukcióján abszolút magyar leütési rekordot ért el. A nagyméretű olajkép Gulácsy és a magyar festőművészet egyik kiemelkedő alkotása.

Vaszary János az egyik legkeresettebb magyar festő, 1912-ből származó Tóvárosi tájkép, Tata című alkotása is nagy feltűnést keltett. A festmény 70 millió forintért talált gazdára. 

A korai magyar modernizmus egyik legkiválóbb mesterétől, Boromisza Tibortól A szatmárnémeti piac misztikus megvilágításban című képet 40 millió forintért ütötték le.

Komoly várakozás előzte meg Czóbel Béla Párizs, L’avenue du Maine című festményének árverezését, amely végül 36 millió forintot ért meg egy vásárlónak. A festmény akkor született, amikor Czóbel 1925 őszén megérkezett Párizsba. Első szállása a L’avenue du Maine 71. számú házában volt - ennek az ablakából festette az utca átellenes oldalát. Az aukcióra kerülő kép legközelebbi párhuzama a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található. 

Nem kevesebb, mint 28 mill forintot fizettek a Virág Judit Galéria aukcióján egy római stílusú, egyedi, bravúrosan megmunkált és díszített Zsolnay kerámiáért. Első ránézésre úgy tűnik, mintha az óriásváza bronzból készült volna, pedig ez egy különleges technikával előállított kerámia.     

Czigány Dezső két kivételes csendélete is kalapács alá került. Az 1930-as években festett Csendélet aktos kompozícióval című kép 18 millió forintért kelt el, a Csendélet című alkotásért 28 millió forintot fizettek.     

Mednyánszky László Holdfényes táj című festménye 20 millió, míg Holdvilágos tóparti táj című festménye 19 millió forintért kelt el.

„A 74. téli aukció hihetetlen eredményeket hozott ebben a művészeti szenzációkban gazdag évben. A Tihanyi kép felbukkanása is bebizonyította, hogy bőségesen vannak még szenzációs felfedezések a magyar piacon, Gulácsy presztízse pedig újabb magasságokba emelkedett. Számos tétel a kikiáltási árhoz képest kétszeres, sőt háromszoros leütési áron talált új tulajdonosra. A zsúfolásig megtelt Kongresszusi Központ, a magas összérték, a tételek színvonala, valamint a Zsolnay váza rekord ára is mutatja, hogy a műkincspiacban továbbra is hatalmas a potenciál, a festményvásárlás továbbra is jó befektetési forma. Rengeteg online licit is érkezett. Kedden a kortárs árveréssel zárjuk az évet” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

Forrás: Virág Judit Galéria


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.