14,5 milliárdos támogatással válik operaközponttá Kőbánya

Az Opera másolata készül el a kőbányai Eiffel-csarnokban. Két színpad ad teret a próbáknak, és a komplett kiszolgáló műhelyek költöznek a korábban védettnek nyilvánított négy épületből álló együttesbe. A kormány még augusztusban döntött arról, hogy a beruházást kiemelt projektként kezeli.

Augusztusban kiemelt beruházás lett és „gyorsító sávot” kapott az Operaház kőbányai műhelyházának és próbacentrumának kialakítása – írja a kobanya.hu. A kormány döntése szerint már nyáron megkezdődtek az új bázis tervezési munkálatai, legkésőbb 2017-ben pedig a magyar opera egyik fellegvára lehet a kerület.

Operapiknik csarnokavatóval

Szeptember elején egyedülálló produkcióval köszöntötte az Operaház a kőbányai próbacsarnokát. A Carmina Burana bemutatóján egyszerre egy színpadon lépett fel az Operaház 300 művésze az Eiffel-csarnok „színpadán”. 2017-ben itt nyitja meg majd kapuit a Magyar Állami Operaház új „próbaterme”, ahol minden érdeklődő betekintést kaphat az intézmény műhelytitkaiba.

,,Az 1880-as évek közepén épített csarnok nemcsak a MÁV, hanem egész Magyarország egyik legnagyobb, legfontosabb vasúti műhelye, járműjavítója volt, 2017-ben pedig az ország legjelentősebb komolyzenei pontja lesz” – mondta el Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere. A kormány erre a célra 14,5 milliárd forint támogatást folyósít.

Műhely, raktár, próbacentrum

Az Eiffel-csarnok 220 méter hosszú, 110 méter széles, Magyarország legnagyobb, állami kézben lévő ipari műemléképülete. Az itt kiépülő Eiffel Műhelyház ad majd otthont az összes műhelynek, raktárnak, itt helyezik el a kellékeket, a jelmezeket, a díszleteket, a világítóeszközöket, de egyben próbacentrum és a pihenést, feltöltődést szolgáló rekreációs övezet is lesz. Az előcsarnokból egy 400 fő befogadására alkalmas színházterem nyílik majd. A Műhelyházban operastúdió is lesz, és oktatóhelyszínül is szolgál.

A polgármester külön köszönetet mondott Ókovács Szilveszternek, az Operaház igazgatójának, az ötlet megálmodójának, és Mozsár Ágnesnek, a kerület főépítészének, aki az álmok megvalósulásához járult hozzá. ,,Kőbányának kitüntetett szerepe volt már eddig is a komolyzenében, van két operaénekes díszpolgárunk, Rost Andrea és Ütő Endre személyében. Szeretettel várjuk Önöket és kívánom, hogy otthonuknak érezzék Kőbányát” – üzent minden művésznek, operaházi dolgozónak a polgármester.

Forrás: kobanya.hu


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.