150 ezren is mehetnek idén a Balaton Soundra

Zamárdiban szerdán megkezdődött a Balaton Sound, amelyre öt nap alatt 140-150 ezer fesztiválozót várnak a szervezők. Idén a víz és a vízpart a korábbinál jobban a középpontba kerül a rendezvényen, amelyhez egyebek közt hat óriás stéget építettek.

Mint a fesztivál induló napján tartott sajtóbejáráson kiderült, megújult és bővült a programhelyszínek szinte mindegyike. A fesztiválon új elemként megjelennek a sport- és szabadidős programok a vízben és a vízparton egyaránt.

A MasterCard Balaton Sound szervezői szerint a fesztiválon fellépő mintegy 80 fős nemzetközi gárdában a világ top 20 dj-jéből hét ott lesz, köztük Hardwell és a Dimitri Vegas & Like Mike duó. A látogatók összesen 200 produkciót élvezhetnek 15 színpadon és programhelyszínen.

Kétmillió nap a fesztiválokon

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója arról beszélt a bejáráson, hogy tavaly több mint 2 millió napot töltöttek el hazánkban a fesztiválokra és egyéb rendezvényekre érkező külföldiek, akik 33,7 milliárd forintot költöttek itt tartózkodásuk alatt. Ez jól mutatja a fesztiválturizmus növekvő tendenciáját. Kitért arra is, hogy a Balaton látogatói túlnyomórészt belföldi vendégek. "Fontos lenne elérni, hogy minél több külföldi érkezzen a Balatonhoz. Az olyan fesztiválok, mint a Sound nagyban hozzájárulnak ehhez" - mondta.

Fülöp Zoltán, a rendezvény egyik főszervezője közölte, hat évre szóló megállapodást írtak alá Zamárdival, az együttműködés több rendezvényre is vonatkozik. Idén nagyszabású rekultivációs munkákat végeztek a fesztivál területén. Több tíz millió forintot fordítottak arra, hogy a tavalyi nagy esőzések miatt tönkrement területek füvesítésére és a vízelvezetés megoldására - hangzott el.

145 ezer vendég 2014-ben

Lobenwein Norbert, a fesztivál másik főszervezője az MTI-nek elmondta, az elmúlt nyolc évben évről évre fejlesztették a helyszínt. Folyamatosan nőtt a zömmel 18-30 év közötti látogatók száma, tavaly már elérte a 145 ezret. Ehhez hasonlóra számítanak idén is. Teltház egyelőre nincs egyik napon sem, de a elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a hétvégi napok, ha jó az idő, elég hamar teltházassá válnak. A külföldiek 60-70 százaléka Belgiumból és Hollandiából érkezik, de sokan jönnek Ausztriából, Szlovákiából, Németországból, Angliából és Olaszországból is. "Ez a fesztivál a nyaralásról a vízpartról és a zenéről szól, ezért idén a vízi sportolási lehetőségek jobb kihasználása, és a strandsportolási lehetőségek megteremtése volt az egyik fő cél. Ehhez sportpályák is épültek" - számolt be.

A "fesztiválváros" megépítésén 300 ember dolgozott nyolc napon át, 80 kamionnyi fémszerkezet szolgált alapanyagul a Sound színpadainak felépítéséhez. A fesztivál területét 15 kilométer hosszú kerítés veszi körül. A vendégek kényelmét 2500 kanapé, fotel és bútor szolgálja, a kommunális ellátást 800 mobil és konténeres vécé biztosítja. A rendre 350 fős biztonsági szolgálat ügyel, és lesz a fesztiválon öt mentőautó, többtucat fős egészségügyi szolgálat, valamint három tűzoltóautó és 300 tűzoltó-készülék. A Sound teljes területén és a környék utcáin 450 takarító dolgozik azon, hogy tiszta legyen a fesztivál.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere elismerően szólt a szervezőkről, akik - mint mondta - a Sound megszervezésével már kilencedik éve irányítják a figyelmet a Balatonra. "Ez az egyetlen olyan magyar fesztivál, ahol a külföldiek aránya 50, vagy csaknem 50 százalékos" - mutatott rá. Beszélt arról is, hogy Zamárdi rendezvényhelyszínné nőtte ki magát, több nagy fesztiválnak is otthont ad.

Forrás: MTI


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.